Megvan a 2011-es Pont Ott Parti programja

Hollywoodoo-, PASO- és Gitano-koncert is lesz az idei Pont Ott Partin. A lényeg este nyolckor jön: ekkor jelennek meg az első ponthatárok a Millenárison felállított kivetítőkön. Hoffmann Rózsa nem lesz ott a ponthatárváró bulin.

  • Eduline

„Idén a koncertek mellett több szakmai programot is szervezünk a felvételizőknek, információkat szerezhetnek a diákigazolvány igényléséről, a hallgatói önkormányzatok működéséről, a külföldi ösztöndíjakról és tanulmányutakról. HR-szakemberek fognak beszélni arról, hogyan érdemes szakmai gyakorlatot választani, mi kerüljön bele az önéletrajzba, mi alapján választ egy cég két ugyanolyan végzettségű pályakezdő közül” – mondta az eduline-nak Dávid Szonja, az Educatio Nonprofit Kft. kommunikációs osztályvezetője.

A 2010-es Pont Ott Parti. Hat nap múlva minden kiderül
Stiller Ákos

A Pont Ott Partit tavaly a Corvin sétányon rendezték meg, idén azonban visszaköltöztették az eredeti helyszínre, a Millenárisra. A program délután négykor kezdődik: a Felvi Fórumon, a Teátrum melletti szabadtéri színpadon a diákmunka- és albérletkeresésről, az ösztöndíjakról és a frissdiplomás elhelyezkedési lehetőségekről tartanak előadásokat. A Felvi Teraszon, a Csodák Palotája előtti területen kipróbálhatod az Educatio társasjátékát, a Felvi Expón főiskolák és egyetemek mutatkoznak be, a nagyszínpadon pedig a Hollywoodoo, a PASO és Gitano fog koncertezni.

Alighanem a nagyszínpad lesz a legnépszerűbb hely a 2011-es POP-on, nyolctól ugyanis itt hirdetik ki a ponthatárokat. Hoffmann Rózsa nem lesz ott a rendezvényen, viszont Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár és Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke is beszédet mond majd. A hagyományos együttizgulós-ponthatárvárós buli körülbelül este tízig tart – mi is ott leszünk, a legfrissebb információkat és a ponthatárokat keresd az eduline-on!

A program

Nagyszínpad:

16:45-17:45 Hollywoodoo-koncert

18:00-19:30 PASO-koncert

19:45-20:00 hivatalos megnyitó és felvételi ponthatárok

20:00 Ponthatárok Parti

22:00-ig Gitano-koncert

Felvi Expó:

16:00-22:00 Főiskolák és egyetemek bemutatkozása, infó a gólyatáborról, a gólyabálról és mindarról, ami szeptembertől vár rád

Felvi Fórum:

16:15-16:45 Hurrá, felvettek! Információk a diákmunkáról, az albérletrpl, a tanulmányi problémák

17:30-18:00 Nyiss a nagyvilágra! Külföldi tanulmányutak, ösztöndíjprogramok, nemzetközi szakmai gyakorlatok, önkéntes munák

18:30-19:15 Légy tudatos! Építsd a karriered! Frissdiplomások elhelyezkedési esélyei, szakmai gyakorlatok, karrierépítés

Felvi Terasz:

16:30-19:30 Educatio csapatjáték

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.