Tömegesen buknak le a puskázó diákok az érettségi vizsgákon

Rekordot döntöttek a romániai érettségizők: még soha nem zártak ki annyi diákot puskázás miatt, mint idén.

  • Eduline
A legtöbb diák telefonnal próbált puskázni
MTI

Összesen 233 végzős középiskolás volt kénytelen félbehagyni az írásbelit, ők legközelebb 2012 őszén érettségizhetnek, a pótvizsgákon sem vehetnek részt – írja a manna.ro. A legtöbb (33) diákot Mehedinti megyében zárták ki, ezt követi Bukarest (29) és Konstanca megye (19).

Daniel Funeriu oktatási miniszter tavasszal arra kérte a tanfelügyelőségeket, hogy az érettségit szervező középiskolákban – ahol lehetőség van rá –

szereltessenek fel térfigyelő kamerákat

, így a tanárok jobban szemmel tarthatják a vizsgázókat. A tárcavezető szerint azért kell kizárni a vizsgákról a puskázókat, mert így végre mindenki komolyan veszi majd az érettségit.

Az elmúlt években egymást érték az érettségi botrányok Romániában. 2010 decemberében két-két év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek két kolozsvári iskolaigazgatót, akik különböző összegekért cserébe jobb jegyet adtak a diákoknak az érettségin. Az ügyészek szerint a két pedagógus

a „megrendelők” feladatlapját egy másik, előre kitöltött tesztre cserélte

.

Egyikőjük állítólag több mint tízezer eurót, vagyis 2 600 000 forintnak megfelelő összeget szedett be az érettségizőktől. A Kolozs megyei törvényszél első fokon két év és nyolc hónap, illetve két év és három hónap letöltenő börtönbüntetésre ítélte a két iskolaigazgatót, később azonban újratárgyalták az ügyet.

Tömeges bukások, lefizetett tanárok - az elmúlt évek legnagyobb érettségi botrányairól itt olvashatsz.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.