Nyolckor kezdődik az angolérettségi: több mint 60 ezren vizsgáznak

Az angol írásbelikkel folytatódnak ma reggel 8 órakor a tavaszi érettségi vizsgák, a diákok közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról. Középszinten 1 187 helyszínen 58 521-en, emelt szinten 88 helyszínen 6 194-en vizsgáznak ebből a tárgyból.

  • Eduline

Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből áll: középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Az első részre ("olvasott szöveg értése") 60 perc, a másodikra, a "nyelvhelyesség" feladatsor megoldására 30 perc áll rendelkezésre. Az ezt követő szünet után a 30 perces "hallott szöveg értése" vizsgaösszetevő következik, végül az "íráskészség" feladatsora, amelynek megoldására 60 percet kapnak a diákok.

Az eduline-on egész nap figyelemmel követheted a legfrissebb híreket, 13 órakor pedig az angolérettségi feladatlapjai mellett a nem hivatalos megoldásokat is megtalálod.

Az angollal folytatódnak az érettségi vizsgák
Túry Gergely

Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az említett összetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható idő sorrendben 70, 50, 30, illetve 90 perc.

Mire érdemes odafigyelni az írásbeli angolérettségin? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Az íráskészség vizsgarész esetében a diákok a feladatok megoldásához mindkét szinten használhatnak nyomtatott szótárt (a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszköz nem használható). Középszinten és emelt szinten is az egyes vizsgaösszetevők értékelése egymástól független, és a feladatok megoldása központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.