Ezekre a szakokra jelentkezett a legtöbb diák a keresztféléves felvételin

2011-ben jóval többen felvételiztek keresztféléves képzésre, mint egy évvel korábban, összesen 7,5 ezren vettek részt az idei eljárásban. A legtöbb jelentkező mesterképzést célzott meg, a legnépszerűbbek a tanári, a vezetés és szervezés, valamint a marketing mesterszak volt. Az alapszakos képzést választók közül a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az andragógia, valamint a kommunikáció és médiatudomány képzést választották.

  • Eduline

A jelentkezők több mint fele nappali munkarenden szerette volna folytatni tanulmányait, negyven százalékuk pedig levelező tagozaton. A harmadik helyen álló távoktatás az öt százalékos arányt is alig éri el, míg az esti tagozatot első helyen megjelölők aránya elhanyagolható - olvasható a Felvi.hu-n.

A felvételizők átlagosan két helyet jelöltek meg felvételi lapjukon - a normál eljárásban felvételizők idén átlagosan 3,5 szakon próbálkoznak. A csak egy helyre jelentkezők aránya másfél százalékkal magasabb volt a tavalyinál, de a legtöbb, tizenkilenc helyet megjelölő rekordernek sem sikerült megdöntenie a 2010-es csúcsot.

Hány ponttal lehetett bekerülni 2011-ben a keresztféléves képzésekre? Összefoglalónkat és a legnépszerűbb szakok ponthatárát itt találod.

Keresztféléves felvételi 2011-ben: a többség mesterszakokat választott
felvi.hu

A legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin

2010-hez hasonlóan az idei keresztféléves eljárás legnépszerűbb alapszakja - 220 első helyes jelentkezéssel - a gazdálkodási és menedzsment, ezt követi az andragógia, valamint a kommunikáció és médiatudomány. Erre a három szakra érkezett be az első helyes jelentkezések 40 százaléka.

Melyek a legnépszerűbb szakok az idei "normál" felvételin? A listát és összefoglalónkat itt találod.

A felsőfokú szakképzések közül a legvonzóbb a titkárságvezető szak, de dobogós a gyakorlati oktató, illetve a csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó. A mesterképzések közül a legnépszerűbb a tanári, ezt követi a vezetés és szervezés, a harmadik helyezett pedig a marketing mesterszak.

eduline/felvi.hu

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.