Drasztikus csökkentés: szinte lehetetlen lesz bekerülni az egyetemre Hiller szerint

Az MSZP szerint a felsőoktatás szétveréseként értékelhető, hogy a kormány 38 milliárd forintot akar kivonni az ágazatból.

  • Eduline

Hiller István, az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője szerdán sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az elvonás elsősorban az állami finanszírozású képzésben résztvevő hallgatók létszámának radikális csökkentését eredményezi. A szocialisták számítása szerint a tavalyi 56 ezer és az idei 53 ezer helyett 2014-ben így már csak 35 ezer hallgató kezdheti meg tanulmányait az ingyenes felsőoktatási képzésben.

Ha a rendszer teljesen kiépül, a jelenlegi 214 ezerről 140 ezerre csökken az államilag támogatott helyek száma - jelentette ki Hiller István. Milyen lesz az idei felvételi, hány elsőévest vehetnek fel júliusban az egyetemek és főiskolák? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Beszélt arról is, hogy a hallgatói létszám valószínűsített csökkenése mintegy 10 százalékos oktatói létszámleépítéshez vezethet. A szocialista oktatáspolitikus szerint a Széll Kálmán Terv felülírta a felsőoktatási törvény augusztusban közzétett, majd többször módosított koncepcióját, amelyet így "kidobtak az ablakon". Kiemelte, hogy a Hoffmann Rózsa által bemutatott tervezet még a hallgatói létszám szinten tartásával, illetve enyhe emelkedésével számolt, ehelyett a keretszámok radikális csökkenésére kell számítani.

 

A szocialista politikus összefoglalóan azt mondta: a Széll Kálmán Terv a magyar felsőoktatás szétverésére alkalmas, az így okozott károkat pedig csak évtizedek alatt lehet jóvá tenni. Hozzátette, a terv egésze - benne a tankötelezettség korhatárának leszállítása - azt üzeni, hogy a kormány szerint tanulni nem érdemes.

MTI 

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

„A pedagógusokat olyan értékeléssel kell támogatni, ami visszajelzést ad, de nem bélyegez meg” – ezt üzente pedagógusnapon Lannert Judit

Pedagógusnap alkalmából videóüzenetben köszöntötte a tanárokat, óvodapedagógusokat és minden nevelő-oktató munkát végző szakembert Lannert Judit. A miniszter üzenetében a pedagógusok értékeléséről is beszélt, hangsúlyozva, hogy annak a szakmai fejlődést kell szolgálnia, nem pedig a megbélyegzést.

Vitézy Dávid: több ezer új kollégiumi férőhely épülhet az uniós pénzekből

Miközben országosan közel 70 ezerre tehető a kollégiumi férőhelyhiány, és számos egyetemi kollégium felújításra szorul, a kormány új kollégiumi helyek építését ígéri az uniós forrásokból. Vitézy Dávid a pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Brüsszelből hazahozott pénzek egy részét a lakhatási válság enyhítésére fordítanák.

Még ennél is jobban kihasználná a rakpart lehetőségeit a Fővárosi Diákközgyűlés

Bár a nyári időszakban esténként már most is lezárják a pesti alsó rakpart egy szakaszát az autóforgalom elől, a Fővárosi Diákközgyűlés tagjai szerint a Duna-partban még több lehetőség rejlik. A testület egy olyan programot mutatott be, amely a rakpartot még inkább a kikapcsolódás, a közösségi élet és a fenntartható városhasználat szolgálatába állítaná.