Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A kanadai, ukrán és svéd diákok jóformán hírét sem hallották az érettséginek, az osztrák és a bolgár végzősöknek három, az albán középiskolásoknak pedig négy tantárgyból kell vizsgázniuk a gimnáziumi tanulmányaik végén. Úgy tűnik, a magyar diákoknak mindenki másnál nehezebb dolguk van - sőt, az érettségi még komolyabb kihívás lesz, ha az új közoktatási törvényt a jelenlegi formájában fogadja el az országgyűlés. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy 2013-2014-től öt helyett hat tantárgyból kell majd vizsgázni.
A francia diákoknak sincs könnyű dolguk: már az első évben el kell dönteniük, milyen irányban szakosodnak, természettudomány, közgazdaságtan, bölcsészet és társadalomtudomány közül választhatnak. A szakirányok között nem nagyon van átjárás, vagyis ha valaki elsősként a természettudományi területet választotta, később nem érettségizhet közgazdaságtanból.

Ausztriában jóval könnyebb az érettségi, itt ugyanis csak három kötelező tantárgyból – német irodalomból és nyelvből, matematikából és egy idegen nyelvből – kell írásbeli vizsgát tenni, a tételeket ráadásul az adott szaktanár állítja össze diákjai számára, vagyis szinte minden osztály más-más feladatsort kap. A szóbeli vizsga is jóval könnyebb a itthoninál: szintén csak három tárgyból kötelező, ráadásul a diákok maguk dönthetik el, hogy melyik legyen ez a három tárgy.
| Nemzetközi érettségi (International Baccalaueate)A diákok összesen hat tárgyat tanulnak, hármat emelt-, hármat középszinten. A tanítás és a vizsgák nyelve az IBO hivatalos nyelveinek egyike: angol, francia vagy spanyol. A nemzetközi érettségi bizonyítványt az iskolában nyújtott teljesítmény és a külső vizsgabizottság által értékelt írásbeli vizsgán elért pontszámok kapják a végzősök. Szerves részét képezi a sport-, kreatív-és szociális tevékenység is, amelyek mindegyikébe bele kell kóstolnia a diákoknak. A sikeres érettségi feltétele egy önálló kutatómunkán alapuló négyezer szavas szakdolgozat megírása is, ami már a későbbi egyetemi munkára is felkészít. Magyarországon a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban oktatják a programot.Európai érettségi (European Baccalaueate)Az európai érettségi a diplomatagyerekeknek szól, elsősorban az EU hivatalaiban dolgozók gyerekeinek találták ki. Egyelőre alig két tucat iskolában elérhető, de eredményeit szinte mindenhol elfogadják. |
Kivételt jelentenek a szakközépiskolák, itt a tanulóknak a szakmai tárgyból is érettségizni kell. Az érettségi bizonyítvány a művészeti szakokat leszámítva egyenes belépőt jelent az egyetemekre. Finnország és Argentína tanulói is felvételi vizsga nélkül iratkozhatnak be a felsőoktatási intézménybe (a finn bizonyítványt például minden skandináv egyetem elfogadja), az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Szlovéniában és Litvániában pedig kombinálják az érettségit a felvételi vizsgákkal.
Könnyített mezőny?
Az Egyesült Államokban nincs a magyarhoz hasonló érettségi vizsga, a diákoknak a Scholastic Apitude Testet (SAT) kell megírniuk, amelynek van egy tantárgyi, illetve egy szövegalkotási és íráskészséget vizsgáló része. Nem tűnik nehéznek, a statisztikák mégis azt mutatják, hogy az amerikai nagyvárosok fiataljainak fele sem jut el a megírásáig. Az Egyesült Államok ötven legnépesebb városában végzett kutatás szerint Detroit teljesít a leggyengébben:
a tanulók mindössze 24,9 százaléka teszi le a vizsgát.
Az albánoknak négy tantárgyból kell vizsgát tenniük, ebből kettőt szabadon választhatnak. Valószínűleg a bolgár diákok sem kapnak pánikbetegséget az érettségire készülődve, ugyanis bolgár nyelvből és irodalomból, valamint egy kötelezően választható tárgyból kell számot adniuk tudásukról. A harmadik tárgyból csak annak érdemes vizsgáznia, aki valamelyik neves egyetemre akar bekerülni.
Érettségi - eltörölve
Bár nincs belőlük túl sok, azért léteznek olyan országok is, ahol a diákoknak a klasszikus értelemben nem kell számot adniuk a középiskolai évek alatt megszerzett tudásukról: részben vagy egészben eltörölték az érettségit. Nem is kell messzire menni,
Ukrajnában tavaly áprilisban törölték el az érettségi vizsgát
, a végzősöknek a záróvizsgák helyett csak dolgozatot kellett írniuk, ez a jegy kerül be a bizonyítványba. Kanadában sincs érettségi, újabban a középiskolai tanulmányok során meghatározott számú kredit összegyűjtéséhez kötik a tanulmányok hivatalos lezárását. Svédországban sem viszik túlzásba, a tanulók egy azzal egyenértékű, tanulmányaik befejezését igazoló bizonyítvánnyal távozhatnak a középiskolából. Úgy tűnik, nem ezen múlik egy ország sikere.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.