Matekérettségi: hány ponttól van meg a kettes, mikor lehet szóbelizni?
Hány százaléktól van meg a kettes a közép- és az emelt szintű érettségin? Mutatjuk a pontozási szabályokat.
Hány százaléktól van meg a kettes a közép- és az emelt szintű érettségin? Mutatjuk a pontozási szabályokat.
Eduline
Az emelt szintű matekérettségi is véget ért. Diákok számoltak be az Eduline-nak tapasztalataikról.
Eduline
Sok diák arra panaszkodott nekünk, hogy nem volt elég ideje a szövegértési és a szövegalkotási feladatok megoldására. Szerintetek elég volt a 90 perc? Itt a szavazás eredménye:
Eduline
Diákokat kérdeztünk, milyennek tartják az idei feladatsort, majdnem kétezer szavazat érkezett.
Eduline
„Nagyjából azt a nehézségi szintet hozta a középszintű feladatsor, mint az előző években” – mondta az Eduline-nak Hulej Ákos, a Studium Generale matematika szekciójának vezetője, aki szerint a diákok közül kevesen választották a 16-os feladatot, pedig „aki úgy döntött, hogy azt oldja meg, jól járt”.
Eduline
Véget ért a középszintű matekérettségi. Diákokat kérdeztünk arról, mt gondolnak a feladatsorról.
Eduline
Szerintetek elegendő volt az idő a középszintű matekérettségi második feladatlapjának megoldására?
Eduline
Milyen szóbeli vizsgára készülhetnek azok a diákok, akik nem szerezték meg a maximális pontszám legalább 25 százalékát? Utánajártunk.
Eduline
A középszintű matekérettségi 16. feladatának leírása majdnem egyoldalas, vagyis sok idő kellett ahhoz, hogy a diákok alaposan végigolvassák, sokan emiatt ijedtek meg ettől a példától - mondta az Eduline által megkérdezett szakértő. De mit gondolnak a diákok?
Eduline
13 órakor elkezdtük közzétenni a matekérettségi nem hivatalos megoldásait - itt egy helyen megtaláljátok az összes feladat megoldását.
Eduline
A 64 éves Bódis József a köz- és a felsőoktatásért is felel majd.
Eduline
A középszintű matekérettségi második részének végén három - választható - feladatot kaptak az érettségizők. Itt találjátok a 18-as feladat nem hivatalos megoldását. A matematika érettségi nap támogatását köszönjük a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának.
Eduline
A középszintű matekérettségi második részének végén három - választható - feladatot kaptak az érettségizők. Itt találjátok a 17-es feladat nem hivatalos megoldását. A matematika érettségi nap támogatását köszönjük a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának.
Eduline
A középszintű matekérettségi második részének végén három - választható - feladatot kaptak az érettségizők. Itt találjátok a 16-os feladat nem hivatalos megoldását. A matematika érettségi nap támogatását köszönjük a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának.
Eduline
A rövid feladatok után jövünk a középszintű matekérettségi második részében található - kötelezően megoldandó - feladatok nem hivatalos megoldásával is. A matematika érettségi nap támogatását köszönjük a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának.
Eduline
Délelőtt 11-kor véget ért a középszintű matekérettségi, mi pedig már jövünk is a nem hivatalos megoldásokkal - itt nézhetitek meg, jól oldottátok-e meg a feladatsor első, rövid példákból álló részét. A matematika érettségi nap támogatását köszönjük a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának.
Eduline
Könnyűnek találták a középszintű matekérettségi első részét az Eduline által megkérdezett vizsgázók, de azért találtak benne egy-két beugratós feladatot.
Eduline
Mi történik akkor, ha nem jelölitek meg a matekérettségi második részében azt a feladatot, amelyet szeretnétek kihagyni? Itt a válasz:
Eduline
Délelőtt 11-kor véget ért a középszintű matekérettségi, az Eduline olvasói közül pedig többen elmondták, hogyan birkóztak meg a feladatokkal.
Eduline
Hogyan oszlanak meg a matekérettségi pontszámai feladatonként? A következő táblázatban részletesen lebontva láthatjátok, hogy a 2018-as matekérettségi egyes feladataival maximum hány pontot szerezhettek.
Eduline