Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Véget ért a középszintű matekérettségi. Diákokat kérdeztünk arról, mt gondolnak a feladatsorról.

Itt találjátok a középszintű matekérettségi, itt pedig az emelt szintű matekérettségi hivatalos megoldását.
Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok a matekérettségiről.
Alapvetően korrekt feladatokat kaptak az érettségizők matekból.
"A választható feladatok közül a 16-osat hagytam ki, de a többiek is azt mondták, hogy ezt nem választották, mert túl hosszú volt" - mondta Eszter, a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, hozzátéve: "a 18. c feladat volt számomra a legnehezebb, a telefonos, tabletes. A 13. b-nél pedig elég furcsa eredmények jöttek ki, minden feladatnál volt olyan részfeladat, ami nem nagyon ment. Ettől függetlenül remélem, hogy lesz elég pontom. Az idő is elég volt, hamar végztem vele, így volt időm mindent átnézni."
| A 2019-es matekérettségire készültök? |
Ha emelt szintű matekérettségire jelentkeztetek, ezt a kurzust nektek ajánljuk: az emelt szintű szóbeli tételeket nézhetitek át 26 leckén keresztül. Ha kérdésetek lenne, akkor az oktató szívesen válaszol az általános és kurzushoz kapcsolódó kérdéseitekre is. Ha szeretnétek gyakorolni az utolsó hónapban, a kurzus áráról és a részletekről bővebben itt olvashattok. Ha a középszintű matekérettségin a négyes vagy az ötös a cél, ezt a harmincrészes videós sorozatot ajánljuk (az áráról és a részletekről itt találtok bővebb infót). Ebben a videósorozatban tíz részen keresztül (a részek kb. 25-30 percesek) gyakorolhatjátok a 2-3 pontos érettségi feladatokat, amelyeknek a megoldása elegendő lehet ahhoz, hogy meglegyen a kettes. Azoknak pedig, akik a hármast-négyest találják reális célnak, ezt az online kurzust ajánljuk. |
"Az első részével gyorsan kész voltam, szerintem az hibátlan lesz" - mondta el emailben az Eduline-nak István, majd hozzátette: "a második részben a 13-14-15-ös feladatok könnyűek voltak és ezután kezdődött a probléma. A 17-es feladatot végül szerintem jól megoldottam, de a 16 és a 18-as feladat közül először nem tudtam választani, aztán végül a 18-ast csináltam meg. A halmazos rész kifogott rajtam, nem tudtam megoldani, a c rész viszont, a valószínűségszámítás jól sikerült".
Flóra, a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium diákja szerint az első rész könnyű volt: "egy feladaton kívül mindent megoldottam. A második része viszont már nem ment olyan könnyen. A választhatók közül az elsőt, tehát a 16-osat hagytam ki, ami a dominós volt. Az első feladatsor megoldásához szerintem kevés a 45 perc, a másodikhoz már elég volt az idő".
A középszintű matekérettségi két részből áll, a diákok összesen három órát töltöttek a termekben. Az érettségizők először 45 percet kaptak egy 10-12 feladatból álló teszt megoldására. Ezek a példák az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzik.
A középszintű matekérettségi második részét 135 perc alatt kellett megoldani. A második feladatsor is két egységből állt: az elsőben volt három, egyenkét 9-14 pontos feladat, amely több részkérdésből állt, ezek közül mindegyiket meg kellett oldani: az egyik egy összetett geometriai feladat volt, a diákoknak egy trapéz területét és egy háromször szögeit kellett kiszámolniuk. Egy másik feladat megoldásához a számtani sorozatokkal és az elsőfokú függvényekkel kapcsolatos tudásukat kellett használniuk. Ezek a példák összesen 36 pontot érnek.
Magabiztos függvénytáblázat-használattal meg lehet szerezni a kettest a középszintű matekérettségin.
Itt vannak a matekérettségi megoldásai: az összes feladat és válasz egy helyen
13 órakor elkezdtük közzétenni a matekérettségi nem hivatalos megoldásait - itt egy helyen megtaláljátok az összes feladat megoldását. A középszintű matekérettségi első, rövid kérdésekből álló részének nem hivatalos megoldását itt nézhetitek meg. A második rész - kötelezően megoldandó - feladatainak megoldásait innen tölthetitek le. A három választható feladat megoldása: 16-os feladat, 17-es feladat, 18-as feladat.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.