Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
„Nagyjából azt a nehézségi szintet hozta a középszintű feladatsor, mint az előző években” – mondta az Eduline-nak Hulej Ákos, a Studium Generale matematika szekciójának vezetője, aki szerint a diákok közül kevesen választották a 16-os feladatot, pedig „aki úgy döntött, hogy azt oldja meg, jól járt”.

„Az első tizenkét feladat teljesíthető volt, inkább a második, hosszú példákból álló résznél kellett odafigyelni a részletekre, a feladat szövegére” – magyarázta Hulej Ákos, hozzátéve: elképzelhető, hogy a vizsgázók egy része kifutott az időből, mert sok részfeladatot kellett megoldaniuk.
Itt találjátok a középszintű matekérettségi, itt pedig az emelt szintű matekérettségi hivatalos megoldását.
A középszintű matekérettségi két részből áll, a diákok összesen három órát töltöttek a termekben. Az érettségizőknek először 45 percet kaptak egy 10-12 feladatból álló teszt megoldására (ezek a példák az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzik). 45 perc elteltével a tanárok beszedték a tesztet, és kiosztották a következőt feladatsort, amelyet 135 perc alatt kellett megoldani.
| A 2019-es matekérettségire készültök? |
Ha emelt szintű matekérettségire jelentkeztetek, ezt a kurzust nektek ajánljuk: az emelt szintű szóbeli tételeket nézhetitek át 26 leckén keresztül. Ha kérdésetek lenne, akkor az oktató szívesen válaszol az általános és kurzushoz kapcsolódó kérdéseitekre is. Ha szeretnétek gyakorolni az utolsó hónapban, a kurzus áráról és a részletekről bővebben itt olvashattok. Ha a középszintű matekérettségin a négyes vagy az ötös a cél, ezt a harmincrészes videós sorozatot ajánljuk (az áráról és a részletekről itt találtok bővebb infót). Ebben a videósorozatban tíz részen keresztül (a részek kb. 25-30 percesek) gyakorolhatjátok a 2-3 pontos érettségi feladatokat, amelyeknek a megoldása elegendő lehet ahhoz, hogy meglegyen a kettes. Azoknak pedig, akik a hármast-négyest találják reális célnak, ezt az online kurzust ajánljuk. |
Ez egyrészt tartalmaz három feladatot, amely több részkérdésből áll – ezek közül mindegyiket meg kellett oldani. A feladatsor végén azonban a diákok kaptak három, egyenként 17 pontos feladatot is, ezek közül csak kettő kellett kiválasztani és megoldani. Természetesen ezek a legnehezebb példák, több részből állnak, általában több témakört is érintenek.
Koordinátageometria: idén kevesebb volt
A Studium Generale szekcióvezetője szerint a középszintű feladatsor első részében egy olyan feladat – „Ma kedd van: a hét melyik napja lesz 100 nap múlva? – volt, amilynek a témaköre nem szokott szerepelni ebben a vizsgarészben, „de ez pont olyan nehézségű volt, amit némi logikával, józan paraszti ésszel meg lehetett oldani”.
Itt vannak a matekérettségi megoldásai: az összes feladat és válasz egy helyen
13 órakor elkezdtük közzétenni a matekérettségi nem hivatalos megoldásait - itt egy helyen megtaláljátok az összes feladat megoldását. A középszintű matekérettségi első, rövid kérdésekből álló részének nem hivatalos megoldását itt nézhetitek meg. A második rész - kötelezően megoldandó - feladatainak megoldásait innen tölthetitek le. A három választható feladat megoldása: 16-os feladat, 17-es feladat, 18-as feladat.
Hulej Ákos szerint a koordinátageometria is hangsúlyosabb témakör szokott lenni a középszintű matekérettségin, „első ránézésre statisztikából is kevesebb feladat volt, mint korábban, de valójában csak elszórták a statisztikai részfeladatok a tesztben”.
Hosszú volt a szöveg, kevesen választották a feladatot. Pedig jó döntés lett volna
A középszintű matekérettségi választható feladatai között szerepelt egy dominós példa, amelynek megoldásához a valószínűségszámításról szerzett tudást is használni kellett. A diákok választhattak egy igen aktuális - fagylalttölcsérekkel és különböző ízű fagylaltokkal kapcsolatos - térgeometriai feladatot is, valamint egy, az iskolások internetezési szokásairól és wifi-routerekről szóló összetett matekpéldát.
Az Eduline által megkérdezett diákok közül legtöbben a 16. feladatot hagyták ki, mert hosszúnak vagy bonyolultnak találták – a feladat szövege ugyanis majdnem egyoldalas volt. „Akik mégis ezt választották, jól jártak, mert könnyebb feladat volt, viszonylag kis számokkal kellett dolgozni” – magyarázta Hulej Ákos.
Ennél a feladatnál lehetett sok pontot veszíteni
A fagylalttölcsérről szóló 17-es feladat C része sok problémát okozhatott a középszinten érettségizőknek, a példa első ránézésre ugyanis egyszerűnek tűnt, de többféle irányban is el lehetett indulni, és könnyen be lehetett zavarodni a számolásba.
Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok a matekérettségiről.
Alapvetően korrekt feladatokat kaptak az érettségizők matekból.
Magabiztos függvénytáblázat-használattal meg lehet szerezni a kettest a középszintű matekérettségin.
Itt vannak a matekérettségi megoldásai: az összes feladat és válasz egy helyen
13 órakor elkezdtük közzétenni a matekérettségi nem hivatalos megoldásait - itt egy helyen megtaláljátok az összes feladat megoldását. A középszintű matekérettségi első, rövid kérdésekből álló részének nem hivatalos megoldását itt nézhetitek meg. A második rész - kötelezően megoldandó - feladatainak megoldásait innen tölthetitek le. A három választható feladat megoldása: 16-os feladat, 17-es feladat, 18-as feladat.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.