#díj

Az Audi a legvonzóbb vállalat a műszaki és közgazdász hallgatók körében

Átadták a Legvonzóbb Vállalat díjat március 5-én. A 16. alkalommal átadott díj alapjául szolgáló kutatásban több mint 4700 közgazdász és műszaki hallgató vett részt, összesen 15 felsőoktatási intézményből. A tíz legvonzóbb vállalat névsorán túl a felmérés eredményéből többek között az is kiderül, hogy a pályakezdő műszaki hallgatók nettó kezdő fizetési elvárásai a 156 és 189 ezer forint között mozognak, míg a közgazdász hallgatók 138 és 177 ezer forint minimális nettó fizetésért is elhelyezkednének, de a fizetés szempontja csak az ötödik, illetve a hetedik helyen áll. A díjat mindkét hallgatói csoport körében az Audi Hungaria Motor Kft. kapta.



Művész leszek. Megélek-e?

Használjam ki a tehetségem és csináljam azt amit szeretek, vagy tartsam el a családom? Valószínűleg majdnem mindenkinek, aki képző- illetve iparművészeti tanulmányokat folytat, forognak-forogtak már a fejében hasonló gondolatok. Kérdés, hogy a kettő egyébként kizárja-e egymást?




Érettségi után egy év szabi

Mit csinál az, aki befejezte a középiskolát de semmi kedve rögtön belevetni magát az egyetemi/főiskolai életbe? Kivesz egy év szabit és utazgat a világban. Aki nem érti miről van szó, az valószínűleg nem egy felső-középosztálybeli angol család sarja, de nem kell kétségbeesni, nálunk is kezd elterjedni valami hasonló.


Nemzeti Minőségi Díjat kapott a Kodolányi János Főiskola

A Kodolányi János Főiskola Nemzeti Minőség Díjat nyert. Az elismerést a Parlamentben március 19-én Dr. Szabó Péter, a KJF rektora vette át Dr. Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli minisztertől és Mester Zoltántól, a Nemzeti Minőségi Díj Bizottság elnökétől.


Kiosztották a Faludi filmszemle díjait

Kiosztották XIII. Faludi Nemzetközi Amatőr Filmszemle és Fotópályázat díjait november 15-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az ifjú alkotók idén a bizalom érzékeny és törékeny témáját álmodták mozifilmre kisjáték-, dokumentum-, illetve kísérleti film kategóriában és a nemzetközi filmes seregszemle mellett első ízben meghirdetett fotópályázat keretében képekre is. A széles nemzetközi mezőnyből 119 filmet és 124 fotót zsűriztek.