21 éves magyar turistát kellett mentőhelikopterrel kimenteni a Magas-Tátrából

Egy 21 éves magyar férfit kellett helikopterrel kimenteni a Magas-Tátrában, miután hegymászó-felszerelés nélkül, lezárt túraútvonalon rekedt egy sziklapilléren a Nagy-Békás-tó térségében.

A fiatal turistához lengyel kirándulók riasztották a hegyimentőket, miután december 27-én segélykiáltásokat hallottak a Mengusfalvi-völgy környékén - szúrta ki a Népszava.

A férfi a kijelölt turistaútról letérve, egy télre lezárt szakaszon tartózkodott, és megfelelő felszerelés hiányában olyan helyzetbe került, ahonnan már nem tudott saját erejéből továbbhaladni.

Egy másik hegymászó megpróbált segíteni neki, de az időjárási és terepviszonyok miatt nem tudta biztosítani.

Végül mentőhelikopter érkezett a helyszínre, a hegyimentők ellátták a bajbajutottat, majd Ótátrafüredre szállították, ahol kiderült, hogy sérülések nélkül megúszta a kalandot.

 

 

Hozzászólások

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

A magyar iskola ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnának vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.

Visszabontaná a Tisza-kormány a pedagógus-továbbképzések állami monopóliumát

Lannert Judit oktatási miniszter szerint megszüntetnék az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenlegi monopóliumát, és újra megnyitnák a képzési piacot külső szereplők előtt. A bejelentés azért is jelentős, mert 2025 januárjától kezdve az ötéves, 120 kredites új rendszerben szinte kizárólag az NKE által koordinált képzések közül választhatnak a pedagógusok.

Önkormányzati nyári napközis táborok 2026: még vannak szabad helyek, de érdemes gyorsan jelentkezni

A nyári szünet közeledtével sok család számára fontos kérdés, hogyan oldják meg a gyermekek felügyeletét úgy, hogy közben élménydús programokban is részt vehessenek. Jó hír, hogy több önkormányzat által szervezett nyári napközis táborban még vannak elérhető helyek. Az árak között ugyan jelentős különbségek lehetnek, de több kerületben továbbra is kedvező feltételekkel biztosítanak egész napos programokat és napi háromszori étkezést a gyerekeknek.