Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A kleptomániáját azzal magyarázta, hogy „rajong a történelemért”.
Összesen 20 millió forint értékű kőtöredékeket és faragványokat találtak az esztergomi nyomozók egy 17 éves érdi fiúnál, számolt be honlapján a rendőrség.
Nemrég az Esztergomi Vármúzeum jelezte, hogy az utóbbi hetekben több faragvány és kőbetét is eltűnt a kiállításukból. A rendőrség a biztonsági felvételek megvizsgálása után kereste fel a gyanúsított fiút, hogy házkutatást tartsanak. Ám a házkutatás során az vármúzeum eltűnt ereklyéinél jóval többet találtak.
Mint kiderült az érdi fiú az ország számos múzeumából lopkodta össze a házkutatás során feltárt műkincstárát.

A kihallgatása során elmondta részletesen, hogy melyik tárgy honnan származik. Sőt azt is bevallotta, hogy az esztergomi vármúzeumból kétszer is lopott, és mind a két alkalommal csavarhúzóval mozdította el a műkincseket.
Szorította a saját cipője, így lopott egyet az általános iskolából
„Rajongok a történelemért” – indokolta a sorozatos lopásait. Azt is hozzátette, hogy sosem fordult meg benne, hogy eladja a 20 millió forint értékű lopott holmit, csupán
A nyomozók az ellopott műkincseket visszajuttatták az egri vármúzeumnak, a 17 éves fiúval szemben pedig folytatólagosan elkövetett rongálás miatt indítottak eljárást.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).