Diplomatajelzéses terepjáróval közlekedett a Mátészalkai Szakképzési Centrum kancellárja

A kancellárnak nem kellett lemondani annak ellenére, hogy a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást. A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal pedig csak hallgat az ügyben.

Túlárazott telekvásárlás és bérleti szerződések, luxusautó vásárlása a szakképzési centrum nevében - ilyen és ehhez hasonlóan gyanús, dokumentumokkal bizonyítható ügyletek köthetőek a Mátészalkai Szakképzési Centrum kancellárjához, Rostás Jánoshoz, aki egyébként Nyírkércs fideszes polgármestere is. A férfi ellen még tavaly kezdett nyomozni a rendőrség korrupció gyanúja miatt, mindezt úgy, eddig egyik tisztségéről sem kellett lemondania.

Hogy hol tart most az ügy, azzal kapcsolatban a Népszava megkereste az elmúlt hetekben a Kulturális és Innovációs Minisztériumot és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt is, de a kérdéseikre sehol sem kaptak választ.  A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészségtől is csak annyit tudtak meg, hogy "a bűnügy felderítési szakaszban van, ugyanakkor gyanúsítottat még nem hallgattak ki."

Tóth Endre, a Momemtum országgyűlési képviselője, arra is felhívta a figyelmet, hogy a kancellár szolgálati autóként egy 2022-ben 32 millió forintért vásárolt Ford Explorert használt, melyre a CD-jelzés, vagyis a diplomatát jelentő emnléma is felkerült. Ezt a jogszabályok értelmében csak a diplomáciai vagy konzuli képviseletek, nemzetközi szervezetek, illetve a mentességet élvező személyek járműveire lehet kitenni.

 

Mivel ebbe a kategóriába pedig a szakképzési centrumok nem tartoznak bele, ezért Tóth emiatt feljelentést tett a rendőrségen. A képviselő is megkereste a KIM-et, ahonnan csak kitérő választ kapott.

 

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.