Ennyivel keresnek többet a fiúk, mint a lányok a diákmunkával

Bár zárult a bérolló, még mindig nem szűnt meg a különbség a lányok és a fiúk bére között.

  • Rodler Lili

A Tudatosdiák.hu által készített felmérés viszont nem csak erre mutatott rá. A diákbérek emelkedéséről is szó esett, illetve kiderült, hogy a kérdőívet kitöltők 50 százalékának 2-3 vagy 3-nál több éve munkatapasztalata van.

A felmérésben több mint 1300 diák vett részt, és mint elsődleges adat kiderült, hogy 2024-ról 2025-re 9,4%-os béremelkedés történt a diákbérekkel kapcsolatban. Ez konkrét számokban kibontva úgy néz ki, hogy 1920 forintról 2100 forintra emelkedett a bruttó órabérük.

A kutatást végzők szerint „az órabéremelkedés hátterében az inflációs hatások mellett a megnövekedett munkaerő-kereslet állhat. Emellett a minimálbér 9%-os és a garantált bérminimum 7%-os növekedése is hatással van a diákok bérének növekedésére.”

Bár az órabérek átlagosan növekedtek, a nemek közötti bérkülönbségek alig csökkentek valamit. Akárcsak a teljes állásban foglalkoztatottaknál.

 

Tudatos Diák Iskolaszövetkezet

A tavalyi adatokhoz képeste egy 1%-os csökkenés fedezhető fel, így jelenleg 7,5%-os a különbség a fiúk és a lányok között.

A Tudatos Diák Iskolaszövetkezet felméréséből az is kiderült, hogy nem csak a jövedelemszerzés a motivációja a diákoknak a tanulmányaik melletti munkavállalás terén. Sokan erre a karrierjüket megalapozó tapasztalatszerzésként gondolnak. Ezt a következő ábra is mutatja:

 

Tudatos Diák Iskolaszövetkezet

A válaszadó diákok 50%-a 2-3 vagy 3-nál több éve dolgozik. Ám átlagosan 3-12 hónapig terjedően maradnak egy adott munkahelyen. „A gyakori munkahelyváltás a diákok kiváló alkalmazkodóképességére utal és azt mutatja, hogy a fiatalok aktívan keresik a legjobb munkalehetőségeket” - igazolják az eredményeket a felméréssel kapcsolatban.

 

Tudatos Diák Iskolaszövetkezet

A diákok munkavállalással kapcsolatos motivációját idén is a rugalmasság, a bérezés és a szakmai fejlődési lehetőségek dominálták. De nem maradt le sokkal a minimum és maximum óraszám meghatározása sem, illetve a munkahely lokációja.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.