Már most több ezer diák jelentkezett az ingyenes KRESZ- és elsősegély tanfolyamra

Az első vizsgákon várhatóan már novemberben részt vehetnek a középiskolások.

A Belügyminisztérium adatai szerint a tanév kezdete óta több mint 3000 diák jelentkezett az ingyenes KRESZ-és elsősegély tanfolyamra – írja az Index.

Március végén Tuzson Bence kormányzati államtitkár jelentette be a hírt, hogy 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a kormány a B kategóriás jogosítvány megszerzését a középiskolásoknak. A gyakorlati oktatást pedig pilot jelleggel a Honvédelmi Minisztérium segítségével indítják el.

Az ingyenes oktatás a KRÉTA-rendszerében már szeptember 24-e óta elérhető az online KRESZ-, valamint online elsősegélynyújtás-tanfolyam, amelyek mellé 3-3 vizsgalehetőséget biztosítanak. A csomag továbbá jár egy elsősegély-demonstrációs alkalom, amelyet az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) tart az iskolákban.

Azok a diákok, akik sikeresen teljesítik a tanfolyamokat, két évük van arra, hogy megszerezzék a forgalmi vizsgát.

Fontos kiemelni, hogy a forgalmi vizsgához kötelező gyakorlati órákat továbbra is ki kell fizetnie azoknak, akik jogosítványt akarnak szerezni. Az ingyenes elméleti oktatás miatt azonban több autósiskola is megemelte a gyakorlati oktatása árát.

Ez azokat érinti, akik nem az adott autósiskolánál szerezték meg az elméleti képzésüket. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashatok:

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu