Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A ponthatárok kihirdetése után az egyik legnépszerűbb banda zenél majd a Szegedi Tudományegyetem ponthatárváró buliján.
A ponthatárok kihirdetése után Carson Coma koncerttel várják a leendő egyetemistákat a szegedi Pont Ott Partin július 24-én.
A létrehozott Facebook-esemény szerint a ponthatárváró rendezvény idén is a szegedi Dugonics téren, a Rektori Hivatal előtt lesz. A ponthatárok kihirdetése előtt 18:30-tól a Sounds Of Szeged Tehetségkutató verseny győztese és DJ Lennard fognak fellépni, majd a köszöntő és a kihirdetett ponthatárok után 20:30-tól Carson Coma koncert lesz.
A részvétel ingyenes.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.