Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Sanghaj után Budapesten folytatódik a párizsi olimpia kvalifikációs versenye, amelynek programsorozata ingyenesen lesz látogatható az érdeklődők számára.
„Idén júniusban a Ludovika Campus egy vibráló városi parkká alakul át, ahol a sportok keverednek a zenével, a művészettel és a kultúrával, egyedülálló helyszínt teremtve az olimpiai kvalifikációs sorozat nagyszabású döntőjének. Az eseményt követően 150 sportoló biztosíthatja helyét a 2024-es párizsi olimpiára”
- nyilatkozta Pierre-Fratter Bardy, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság stratégiai és fejlesztési társigazgatója.
Június 20-23. között bárki ingyenesen ellátogathat a Ludovika Campusra, hogy megnézze az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat döntőjét. Az esemény a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új, kétfordulós kezdeményezése, amelynek első fordulóját május 16. és 19. között tartották Sanghajban.
Az Olimpiai Kvalifikációs Sorozatban a BMX freestyle, a street- és park gördeszka, a breaking és a boulder, a speed-, valamint a lead sportmászás kategóriáiban versenyeznek a sportolók. A 464 versenyzőnek mindkét eseményen teljesíteniük kell ahhoz, hogy kijussanak az idei nyári olimpiára.
Az eseményre ellátogatók pedig 4 magyar résztvevőnek is szurkolhatnak: BMX freestyle-ban Kempf Zoltán (Kempf Zozo) fog versenyezni, a breaking hazai közösségét Szarvák Csenge (B-Girl Csenge) és Lobontiu Menotti Noris (Noris by Nature) erősíti, sportmászásban pedig Tusnády Nimród Sebestyén mutatja meg tehetségét.
A csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvény első két napján az edzéseket és selejtezőket tartják meg, a döntőkre pedig a hétvégén kerül majd sor. Mivel az esemény az Olimpia Napján fejeződik be, ennek keretében különböző meglepetésekkel készülnek a szervezők, és korábbi olimpiai bajnokokkal is lehet majd találkozni a parkban.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.