Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Leonóra spanyol trónörökösnő nagykorúsága alkalmából felesküdött az alkotmányra Madridban, a parlament alsóházának üléstermében tartott ceremónián.
Leonóra 190 év óta az első női trónörökös, és a második, aki esküt tesz a 45 évvel ezelőtt hatályba lépett spanyol alkotmányra. A fiatal lány mostantól törvényesen apja nyomdokaiba léphet annak halála, lemondása vagy egyéb akadályoztatása esetén.
Az eskütételt követően, a királyi palotában megrendezett ünnepségen mondott beszédében Leonóra megerősítette elkötelezettségét a demokratikus elvek és az alkotmányos értékek mellett:
"Azt kérem, bízzatok bennem, ahogy én is minden bizalmam jövőnkbe helyezem, Spanyolország jövőjébe"
- fogalmazott, majd hangsúlyozta: kötelezettségeit teljes és feltétel nélküli odaadással fogja teljesíteni.
A spanyol főváros napok óta készült az ünnepségre. Madrid polgármestere videóüzenetben kérte a helyieket, hogy zászlóval díszítsék az ablakokat, erkélyeket, balkonokat. A várost ellepték a Leonóra arcképével díszített plakátok. Az ajándékboltokban az eseményhez kötődő dísztárgyakat, bögréket, tányérokat, hűtőmágneseket kezdtek árusítani.
Két belvárosi köztéren óriáskivetítőt állítottak fel, amelyen az eskütétel élő közvetítését lehetett figyelemmel kísérni. Mindként helyszínen tömeg gyűlt össze, ahogy a parlamentet a királyi palotával összekötő útszakasz mentén is. A királyi gárda díszegyenruhás lovasainak felvezetésével, autón érkező trónörököst zászlókat lengetve, ovációval fogadták.Az eskütétel pillanatában a királyi tüzérség 19 díszlövést adott le a palota udvarán felállított ágyúkból, és az ország különböző pontjain megkongatták a templomi harangokat.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.