Válaszolt a kormány: még ősszel kijavítják a könyvfóliázós rendelet vesszőhibáját

Hamarosan kijavítják annak a kormányrendeletnek az elírását, amire hivatkozva nyáron 12 millió forintra büntették a Líra könyvesbolt-hálózatot.

Miután a Líra észrevett egy fogalmazási hibát a gyermekvédelmi törvény végrehajtásának rendeletében. A könyvesbolt bíróságon támadta meg az őket ért pénzbírságot.

Jelen formájában a könyvek fóliázásáról szóló rendelet szerint nem kell becsomagolni a homoszexualitást megjelenítő könyveket, ha azokat nem elkülönítve tárolják. Mivel a hibát csak két évvel a törvény hatályba lépését követően vették észre, így a kereskedők most a sötétben tapogatóznak a jogszabály kapcsán.

Az RTL megkérdezte a kormányt, hogy szerintük érvényesek-e a korábban a hibás rendelet alapján kiszabott büntetések, azonban erre nem kaptak választ.

Az Igazságügyi Minisztérium azt közölte az RTL Híradóval, hogy még az ősszel kijavíthatják a vesszőhibát. A kormány közben a rendelet szigorításra is készül, amit már korábban megígértek, viszont erről sem adtak pontosabb tájékoztatást.

Az a nagyon szerencsétlen helyzet alakult ki, hogy a büntetési gyakorlatból próbálnak következtetni a kereskedők, hogy akkor most jól járnak-e el, vagy sem, mert a törvény szövegéből nem lehet.

– mondta a Híradónak Nyári Krisztián.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.