Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A legtöbb fővárosi és vidéki egyetem nyáron is a hallgatók rendelkezésére adja a kollégiumi férőhelyeket, ezekre azonban külön kell jelentkezni és a díjszabás is eltérő lehet.
Nem csak a közoktatásban, de a felsőoktatásban is rohamosan közeleg a tanév vége. Számosan egyetemen már véget is ért, vagy a napokban fejeződik be a szorgalmi időszak, ami után már csak a vizsgák várnak a hallgatókra a jól megérdemelt pihenés és nyári vakáció előtt. Sokan vannak azonban, akik aktívan töltik a nyarat, például valamilyen kutatómunkát vagy szakmai gyakorlatot végeznek, esetleg csak vidékiek, de nem szeretnének a vakáció idejére sem hazaköltözni.
Előttük a legtöbb egyetemvárosban továbbra is nyitva állnak a kollégiumok kapui, az árak azonban eltérőek lehetnek a tanév közbeni díjszabástól.
Sőt: attól is függhetnek, hogy ki milyen okból szeretné igénybe venni a szálláshelyet.
Akár a tanév közbeni ár duplája is lehet
Három csoport szerint "osztályozza" a nyári kollégiumba jelentkező személyeket az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Az intézmény összesen kilenc kollégiumban várja az egyetemi polgárokat, már végzett hallgatókat és azokat is, akik már nem járnak az egyetemre, sőt, soha nem is jártak oda.
Azok a diákok, akik az egyetem hallgatói és valamilyen okból kifolyólag (pl: árvaság, félárvaság, anyagi helyzet) az intézmény elbírálása szerint kedvezményre jogosultak, továbbra is annyit fizetnek (vagy még kevesebbet) a kollégiumi férőhelyükért, mint amennyit év közben. Ez a Damjanich utcai kollégiumban 9320 forint, a Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumban 15 320 forint, az intézmény legújabb, Zágráb utcai Kollégiumában pedig 17 475 forint. Akik viszont nem jogosultak a kedvezményre, akár a tanév közbeni ár dupláját, vagy annál többet is fizethetnek. A Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumban (KCSSK) például a nyári kollégium ára havi 36 640 forint.
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk viszont azoknak, akik már nem az egyetem hallgatói.
Hiszen a legolcsóbb, Nándorfejérvári úti Kollégium számukra havi 42 ezer forint, a többi kollégium egyhavi ára pedig fejenként 55-100 ezer forint között is mozoghat. A legdrágább értelemszerűen a legújabb, nem régiben felújított és átadott Zágráb utcai (ZUK), ami havonta kereken 100 ezer forint/fő áron vehető igénybe, ennyiért pedig már akár albérletben is lehet egy önálló szobát találni.

Van, ahol egyben kezelik
Nem minden egyetem rangsorolja azonban ezek alapján a szempontok alapján a hallgatókat.
A Budapesti Gazdasági Egyetemen például mindenki, aki aktív hallgatói jogviszonnyal jelentkezik és jut neki férőhely, a négyágyas szobákat 26 250 forintért, míg a kétágyasakat 36 750 forintért veheti igénybe, de ugyanennyit kell fizetniük azoknak is, akik "külsősként", jogviszony nélkül jelentkeznek. A különbség mindössze annyi, hogy nekik minden egyes nap után idegenforgalmi adót kell fizetiük, ami a hónap végére egy néhány ezer forintos extra költséggé növekedhet.
A Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) pedig akár arra is van lehetőség, hogy valaki csak néhány napra béreljen szobát, ha egyébként 21 napnál kevesebbet tartózkodna egy hónap alatt Budapesten a nyár folyamán. Ennek napidíja a hallgatók számára 6400, a jogviszony nélküli egyetemi polgárok számára pedig 9000 forint, míg a külsősöknek naponta 11 600 forintot kell fizetniük a szálláshelyért.
Természetesen itt is van lehetőség a nyár mindkét, vagy csak egyik hónapjára kibérelni a szobát. Ez az aktív hallgatók számára 41 700, a passzív hallgatóknak 58 400, a külsősöknek pedig 75 100 forint.
Vidéken olcsóbb
Nem csak a fővárosban van lehetőség nyári kollégiumi férőhelyek igénybe vételére. A győri Széchenyi István Egyetemen a szakmai gyakorlatot vagy duális képést végző hallgatók havi 25 ezer forintért maradhatnak vagy jelentkezhetnek nyári kollégiumba, míg az egyéb okból Győrben maradó vidéki hallgatóknak 30 ezer forintot kell fizetniük. Hasonló a díjszabás a Miskolci Egyetem kollégiumaiban is, ahol az úgynevezett E1 és E3-as épületek közül válogathatnak a hallgatók.
Ezeknek az ára jellemzően 12 és 40 ezer forint között mozog, de várhatóan a Pécsi Tudoményegyetem is hirdet majd nyári kollégiumi szolgáltatást, hiszen tavaly is volt, egyelőre azonban az idei felhívást és díjszabást nem találtuk meg.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).