Egyre több egyetemen és iskolában kötelező a maszkviselés. Mit gondoltok erről?

Egyre több iskola és egyetem dönt úgy, hogy kötelezővé teszi a maszkviselést a közösségi terekben vagy akár az órákon is. Szavazzatok, ti (is) bevezetnétek a kötelező maszkviselést?

  • Eduline

Több általános és középiskola diákjainak már a tanteremben is maszkot kell viselniük, így változtattak az intézmények járványügyi szabályaikon az elmúlt hetekben. Van, ahol csak az alsó tagozatosok kapnak "felmentést", máshol a tanároknak kell mérlegelniük a kockázatokat: ha nem lehet tartani a másfél méteres védőtávolságot, a saját órájukon kötelezővé tehetik a maszkviselést.

Ti mit gondoltok, jó ötlet az iskolai maszkviselés szabályain szigorítani?

„Ne feledjük, a légúti fertőzéseknél beszélhetünk „nagycseppes” és „aeroszolos” ürítésről is. A távolságtartás leginkább az előbbi kivédésére szolgál. A maszk azonban mindkettőt megfogja” – írja Kemenesi Gábor virológus, aki szerint úgy kellene a maszkokra gondolnunk, mint a vakcinák melletti másik jelentős védelmi megoldásra.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egyre szigorúbbak a járványügyi szabályok a felsőoktatási intézményekben is. A debreceni, a miskolci, a szegedi, a pécsi egyetem, az ELTE és a Pázmány mellett ma már az egri egyetemen, a kecskeméti Neumann János Egyetemen, a Gál Ferenc Egyetemen, a Kodolányi János Egyetem budapesti campusán, a Semmelweis Egyetemen, a Testnevelési Egyetemen és a Zeneakadémián is kötelező maszkot viselni.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.