Sorra jönnek a videók: tényleg a lopás az új iskolai trend?

Új "kihívás" pörög a TikTokon, az iskolakezdés óta egyre több videó kerül fel a netre. Hogy miért divat szappanadagolót, "kijárat" táblát vagy krétát lopni az iskolából?

  • Eduline

Az első videó szeptember 1-jén került fel, ezen az látható, hogy valaki a táskájából elővesz egy szappanadagolót - írta meg a 24.hu. Öt nappal egy újabb, hasonló felvétel is megjelent a TikTokon, ahonnét azóta már törölték.

Egy másik videón egy iskolából leszerelt "kijárat" táblát mutat valaki – pechjére a biztonsági kamera pont felvette a lopást. Egyes amerikai iskolákban már fel kellett hívni a diákok figyelmét arra, hogy nem vehetnek részt ilyesmiben, és voltak olyan oktatási intézmények is, ahol a sok lopás miatt le kellett zárni néhány vécét.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.