Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Javában zajlik a vizsgaidőszak, ami rengeteg egyetemistának okoz nehéz perceket. Ezért most összegyűjtöttünk három olyan hasznos alkalmazást, amelyek könnyebbé tehetik a következő heteket.
Simple Flashcards Plus
Ezzel az alkalmazással egyszerűen készíthettek tanulókártyákat, amelyekhez akár képeket is hozzárendelhettek. Az előrehaladásotok úgy tudjátok nyomon követni, ha „megtanultnak” jelölitek a kártyákat. Ha pedig nem szeretnétek, hogy elvesszenek a felvitt adatok, illetve másik eszközön is elérnétek, akkor készítsetek egy biztonsági mentést az SD-kártyátokra vagy Google Drive-ra.

Squid - Take Notes & Markup PDFs
Manapság már kevesen szoktak papír alapú jegyzeteket írni, pedig a kézzel készített feljegyzések és az ezekből való tanulás sokkal hatékonyabb, mint a begépelt forma. Ez az alkalmazás jó választás azoknak, akik még ragaszkodnak a régi szokásokhoz, de mégis szeretik elektronikai eszközökön tárolni a jegyzeteiket. A Squid-dal ugyanis nagyon gyorsan és kényelmesen készíthettek kézzel írott jegyzeteket a telefonotokon vagy táblagépeteken. Az elkészült anyagokat pedig exportálhatjátok PDF, PNG vagy JPEG formátumba nyomtatás, archiválás vagy megosztás céljából.

Peak – Brain Games & Training
Ez az app az agy különböző területeit erősíti. Naponta mindössze 10 perces feladványokról van szó, amelyek fejlesztik többek között a memóriát, a problémamegoldó képességet, a kreativitást, a koordinációs képességet, a matematikai készségeket, de még az angol nyelvtudást is. A napi elvégzett tevékenységeket pedig grafikonokon ábrázolja, így összehasonlíthatjátok a tudásotokat az azonos életkorúak és végzettségűek eredményeivel.

Beadandók, kutatás, kiselőadás: ezzel az ingyenes appal könnyebb a tervezés
Vizuális típusok vagytok, és szeretitek rendszerben látni a gondolataitokat? Akkor ezt a szuper ingyenes appot nektek találták ki.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.