Tarolnak a sporttáborok az idén - az idegen nyelvi és informatikai téma is népszerű

Az idén a legnépszerűbb tábortéma a sport, amit az idegen nyelvi és informatikai, programozótáborok követnek holtversenyben, a harmadik helyen pedig a készségfejlesztő és katonai táborok állnak - mondta a Táborfigyelő portál vezetője.

  • MTI

Tóth Béla hozzátette: egyre több a meghökkentő témájú - jobb agyféltekés rajzolást fejlesztő, okostelefonos animációs - tábor, amelyekre a kereslet is folyamatosan nő. 

Ennyivel drágultak idén a nyári táborok: még mindig a július a legkedveltebb időszak

Egyre több az offline tábor, 10%-kal kell többet fizetni mind a napközis táborokért és a július a legkedveltebb időszak. Így táboroznak idén a diákok.

Közölte: 2019-ben rekordszámú, több mint 215 ezer gyermek fog legalább egy hetet táborban tölteni. A növekvő gyermekszámra a táborszervezők is reagáltak és újabb turnusokat indítottak el, amelyekre a taborfigyelo.hu oldalon továbbra is lehet jelentkezni - fűzte hozzá. 

Tóth Béla kitért arra is, hogy Veszprém megyében van a legtöbb tábor, majd Pest és Fejér megye következik.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.