Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

Szeptember 3-án nyílt meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a L/élek – rajzok a fényben című időszaki kiállítás, amelyen daganatos betegséggel küzdő, illetve a gyógyulás útján járó gyerekek alkotásait mutatják be. A Kárpát-medencei kezdeményezéshez határon túli magyar gyerekek is csatlakoztak, a múzeumban összesen 195 fiatal munkáit állították ki.

A tárlat középpontjában ugyanakkor nem a betegség áll. A szervezők célja az volt, hogy a rajzokon keresztül az élet, a remény és az összetartozás kerüljön előtérbe, és megmutassák: a betegség ugyan része lehet egy gyerek életének, de nem határozza meg teljesen azt.

A képeken ezért a nehéz tapasztalatok, például a kórházi élmények, a félelem és a magány mellett jóval hétköznapibb témák is megjelennek. A gyerekek rajzoltak a családról, barátságról, szerelemről és hitről, de állatokról, sportról, zenéről, tájakról és számukra fontos tárgyakról is.

Todorovits Rea író, a kiállítás kurátora a megnyitón arról beszélt, hogy a gyerekek alkotásaikkal elsősorban nem a szenvedésüket jelenítették meg, hanem a vágyaikat és az élményeiket. A kezdeményezés céljai között az emberi méltóság, az élethez való ragaszkodás, a hit, a gyerekek iránti társadalmi felelősség és a közösségteremtés bemutatása is szerepel.

Dr. Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója szerint a kiállítás egyszerre szól „közösségről, családokról, gyermekekről, felelősségről és összetartozásról”.

„Különösen szép üzenet, hogy a Kárpát-medence különböző pontjairól érkezett gyermekek rajzai itt, egyetlen térben találkoznak” – fogalmazott.

A kiállítás megnyitóján annak a 195 gyereknek a bátorságát is méltatták, akiknek az alkotásai bekerültek a tárlatba. A L/élek – rajzok a fényben című kiállítás 2026. október 4-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A rajz sokkal több egy készségtantárgynál - nyílt levélben fordultak a rajztanárok Lannert Judithoz

Csökkent a vizuális kultúra tantárgy presztízse, és az óraszámok is visszaestek, miközben olyan kulcskompetenciák fejlesztésében játszik szerepet, mint a kreativitás, a kritikai gondolkodás vagy az érzelmi intelligencia. A Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE) ezért nyílt levélben fordult a leendő oktatási miniszterhez, hogy felajánlja szakmai együttműködését.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.