Készenléti rendőrök voltak a Semmelweis Egyetemen
Az ORFK tájékoztatása szerint a Vagyonvisszaszerzési Hivataltól voltak kinn.
A 15 éves fiú, egy 14 éves lánnyal az anyósülésen, helyenként 180 km/órával száguldozott az autópályán és a főúton, mikor elkapták a rendőrök. Az autós üldözésről videó is készült.
Június 25-én kora délután érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Debrecenben elloptak egy kisteherautót. A járműben működő GPS-nek köszönhetően a rendőrök gyorsan be tudták azonosítani, merre halad, és több járőrt is a nyomába küldtek – írja a police.hu.
Amikor megtalálták a kisteherautót, megkülönböztető jelzéssel megpróbálták megállítani, a sofőr azonban nem állt meg, hanem nagy sebességgel menekülni kezdett.
Az üldözés több mint 100 kilométeren át tartott, egészen Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéig. A rendőrség időközben a szomszédos vármegyéket is értesítette, így további egységek csatlakoztak az akcióhoz.
A menekülő helyenként akár 180 km/órás sebességgel is száguldott az autópályán és a főutakon. A rendőrök közben mindent megtettek azért, hogy a többi közlekedő ne kerüljön veszélybe: lezárták a lehajtókat és a becsatlakozó utakat, több helyen pedig elterelték a forgalmat.
A veszélyes üldözés végül az M3-as autópályán ért véget. A kisteherautó terelőtábláknak ütközött és megállt. A sofőr és utasa kiszálltak, majd futva próbáltak elmenekülni, de a rendőrök rövid időn belül elfogták őket egy közeli szántóföldön.
Kiderült, hogy a járművet egy 15 éves fiú vezette, mellette pedig egy 14 éves lány utazott. Mindkettőjüket előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol jármű önkényes elvétele miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd őrizetbe vették őket. A bíróság a fiú esetében bűnügyi felügyeletről döntött, míg a lány szabadlábon védekezhet.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a kisteherautóból készpénz is eltűnt, ezért lopás miatt is felelniük kell. A 15 éves fiú ellen emellett közúti veszélyeztetés, engedély nélküli vezetés és több közlekedési szabály megszegése miatt is eljárás indult.
Az ORFK tájékoztatása szerint a Vagyonvisszaszerzési Hivataltól voltak kinn.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el. November 5-től Kapa Mátyás Péter vezeti a Dunakeszi Tankerületi Központot, amelyet korábban két, pedagógusok által indított jogvitában is képviselt.
Sinka Edit, a központ elnöke szerint luxus lenne továbbra is úgy jelentős forrásokat fordítani oktatásfejlesztésre, hogy nem ismerik a programok tényleges eredményességét.
Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt.
Új összetételben működik tovább a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa, amely a fiatalokat érintő kormányzati javaslatokról is véleményt mondhat. A testületben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett az Országos Diáktanács is állandó képviseletet kap.
A maximális szerezhető pont mindenhol egységesen 100, a számítás módjáról azonban az egyetemek döntenek.
Több, mint tizenegy éve mondja, mit kellene csinálni, és most eljött az ideje, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegyen is érte - mondta Pilz Olivér, akit a miskolci tankerület élére neveztek ki.
Azoknak a tanároknak, akik a 2026/2027-es tanévre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartalmi megújító vagy gyakornoki képzését választották, ismét dönteniük kell a továbbképzésükről.