Sem a 20 és 22 éves úszómester, sem pedig az anya nem vette észre, hogy az úszni nem tudó, 5 éves elmerült a medencében Budapesten
A gyerek életét már nem lehetett megmenteni.
Több száz strandoló biztonságáért felelnek, miközben sokan közülük még egyetemre járnak. A nyári szezonban országszerte fiatalok dolgoznak úszómesterként a strandokon, ahol szükség esetén akár életet is menthetnek. Megnéztük, milyen képzés és vizsga szükséges a munkához, valamint mennyibe kerül a képesítés megszerzése.
Két húszas évei elején járó úszómester ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, miután egy ötéves kisfiú tavaly nyáron megfulladt egy budapesti strandon. Az ügy kapcsán utánanéztünk, milyen képesítés szükséges ahhoz, hogy valaki úszómesterként dolgozhasson, és milyen feltételekkel vállalhatják ezt a munkát azok a fiatalok, akik diákmunkásként vigyáznak strandolók százainak biztonságára a nyári szezonban. Bár a munkakör jelentős felelősséggel jár, a szükséges végzettség akár néhány alkalmas képzéssel is megszerezhető.
Az állásportálokon minden nyáron számos úszómesteri diákmunkát hirdetnek meg. A jelentkezőknek azonban nem elegendő a magabiztos úszástudás: a legtöbb munkáltató úszómesteri vagy uszodamesteri végzettséget is elvár.
Az úszómester feladata nem csupán abból áll, hogy a medence partján ülve figyelje a fürdőzőket. A szakembereknek folyamatosan ellenőrizniük kell a medencében tartózkodókat, felismerniük a veszélyhelyzeteket, szükség esetén közbe kell avatkozniuk, és elsősegélyt kell nyújtaniuk.
Az uszodamesteri képzés során a résztvevőknek nemcsak elméleti, hanem gyakorlati vizsgát is teljesíteniük kell. Az írásbeli számonkérés a vízből mentés, az uszodamesteri feladatok és az elsősegélynyújtás ismereteit méri fel.
A gyakorlati vizsga ennél is összetettebb: a jelentkezőknek meghatározott időn belül kell különböző úszófeladatokat végrehajtaniuk, víz alól gyakorlóbábut felhozniuk, majd azt biztonságosan vontatniuk. Emellett vízbeugrási technikákat, mentőeszközök használatát és teljes mentési folyamatot is be kell mutatniuk.
A vizsga része az is, hogy a jelöltek egy szimulált vízi mentés után a partra emelt sérült újraélesztését is végrehajtsák. Ennek során legalább két percig mellkaskompressziót kell alkalmazniuk, majd automata külső defibrillátor (AED) használatát is be kell mutatniuk. A vizsgázóknak emellett egy életveszélyes elsősegélyhelyzet ellátásában is bizonyítaniuk kell felkészültségüket.
A követelményekből jól látszik, hogy bár a nyári strandokon gyakran fiatalok dolgoznak úszómesterként, a munkakör betöltéséhez olyan készségeket kell elsajátítaniuk, amelyek vészhelyzetben akár emberéleteket is menthetnek.
Az úszómesteri képesítés megszerzése nem ingyenes. A különböző képzőhelyek kínálatában jelentős eltérések vannak, de a tanfolyamok ára jellemzően 100-200 ezer forint között mozog.
A Wellness- és Szállodaipari Felnőttképző Intézet jelenleg 150 ezer forintért kínál úszómester-, míg 190 ezer forintért uszodamester-képzést. Az előbbi egy intenzív, egyhetes tanfolyam, amely összesen 60 órás képzést jelent, az utóbbi pedig nyolcnapos, részben online oktatással kiegészített program, amely 160 órányi tananyagot foglal magában.
Ugyanakkor ennél kedvezőbb árú képzések is elérhetők. A vizimentok.hu oldalon például egy 80 órás úszómesteri tanfolyamot 110 ezer forintért hirdettek meg, amely hat nap gyakorlati képzést és online elméleti oktatást foglal magában. Vidéki képzőhelyek kínálatában is hasonló árakkal találkoztunk: egy legfeljebb egyhetes képzésért jellemzően 120-130 ezer forintot kell fizetni.
A sikeres vizsga után megszerzett képesítéssel strandokon, uszodákban, élményfürdőkben vagy wellnessközpontokban is vállalhatnak munkát a végzettek.
A gyerek életét már nem lehetett megmenteni.
Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.
Bár az eredeti tervek szerint október 15-én már új elnök állt volna a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) élére, egyelőre ideiglenes vezető látja el az elnöki feladatokat.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt szeretné elérni, hogy 2027-től legalább a duplájára emeljék a hallgatói ösztöndíjak finanszírozását biztosító normatívát. A szervezet petícióját mindössze két nap alatt közel 8 ezren írták alá.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).