Döbbenetes árakon árulják az első szavazóknak szánt karkötőket

A legdrágább hirdetés a milliós összeget is elérte.

Nem újdonság, hogy egy-egy aktuális eseményhez köthető tárgyak hirtelen „felértékelődnek” az online piactereken – néha egészen kreatív magasságokig. Elég csak arra gondolni, amikor különféle nagyobb botrányok, például a louvre-i ékszerrablás után, gyanúsan sok „eredeti” relikvia bukkan fel az interneten, hol viccből, hol kevésbé vicces szándékkal.

Most a sor az első szavazóknak ajándékozott karkötőkön van. A Nemzeti Választási Iroda idén is kedveskedett a friss választóknak egy nemzeti színű emlékkel – ami egyeseknél láthatóan nem az emlékdobozba, hanem rögtön az eladói felületre került.

A litván Vinted piacterén már meg is jelentek a „limitált kiadásúként” hirdetett darabok. Az árak eleinte még földközelben mozognak (3–6 ezer forint), de hamar elszabadul a fantázia: 40 ezer forintos ajánlatok is akadnak, a bátrabbak pedig félmillióig, sőt egymillió forintig is merészkednek.

A hirdetések szövege sem szűkölködik az emelkedett hangulatban: „legyen neked is emléked a rendszerváltásról”, „örök emlék, amit az unokáidnak is odaadhatsz”. De volt, aki ennél egyszerűbb leírást adott, mint: „bontatlan csomagolás” vagy „patika állapot”.

Hogy megér-e bárkinek ennyit, az persze jó kérdés. De aki lemaradt róla, vagy csak szeretné megspórolni ezt a kisebb befektetést, annak jó hír: némi kézügyességgel és egy YouTube-videóval nagyjából ugyanaz az élmény otthon is reprodukálható. Így akinek nem jutott ilyen karkötő, sokkal kisebb összegből magának is megfonhatja, hogy aztán eltegye emlékbe.

„A fiatalok kitörtek és magukkal húztak mindenkit” – kulcsszerepük volt a választási eredményben

Az idei választás egyik kulcskérdése a fiatalok bevonása és mozgósítása volt. A kampányban a politikusok is igyekeztek megszólítani ezt a korosztályt, miközben elemzések sora utalt arra, hogy részvételük akár döntő is lehet. A Tisza Párt kétharmados győzelme után pedig többen már kifejezetten nekik tulajdonítják az eredményt – köztük Pikó András, Józsefváros polgármestere is.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.