A játszóterek 33 százalékánál állapítottak meg jogsértést 2025-ben

A hatósági ellenőrzések szerint 2025-ben minden harmadik játszótéren találtak szabálytalanságot, ezért idén is kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra.

  • Eduline/MTI

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a kormányhivatalok 2026-ban is fokozottan ellenőrzik a játszótereket és a játszótéri eszközöket. A szigorúbb fellépést az indokolja, hogy a korábbi vizsgálatok során sok problémát tártak fel – írja az MTI.

A 2025-ös ellenőrzések során összesen 495 játszóteret és 3659 eszközt vizsgáltak meg a szakemberek. Az eredmények szerint a játszóterek 33 százalékánál, az eszközök 30 százalékánál találtak valamilyen jogsértést vagy hiányosságot.

Mindezek miatt tavaly összesen 18 850 000 forint összegű bírságot szabtak ki – írja a közlemény.

Nemcsak a közterületi játszótereket ellenőrizték, hanem az intézményekben – például bölcsődékben, óvodákban, iskolákban – találhatókat is. Emellett olyan kevésbé egyértelmű helyszíneket is vizsgáltak, mint a szállodák vagy éttermek játszósarkai, illetve a társasházak udvarai – ismertette az NKFH.

Az ellenőrzések során többek között azt nézték, hogy van-e megfelelő nyilvántartás a játszótérről, dokumentálták-e a korábbi javításokat, és rendszeresen elvégzik-e a kötelező felülvizsgálatokat. Fontos szempont volt az is, hogy a kötelező tájékoztató táblák jól láthatóak legyenek.

A vizsgálatok minden fontos eszközre kiterjedtek: ellenőrizték például a hintákat, csúszdákat, kötélpályákat, forgó játékokat és más mászóeszközöket is.

Kérik a szülőket, ők is figyeljenek oda, ha játszótérre viszik gyerekeiket

A hatóság szerint a szülők figyelme is sokat számít. Érdemes megnézni, hogy a bejáratnál ki van-e helyezve az üzemeltető adatait tartalmazó tábla, illetve hogy a játékok nem sérültek-e. Figyelni kell arra is, hogy nincsenek-e veszélyes, éles részek, és a gumiburkolat megfelelő állapotban van-e.

Fontos az is, hogy betartsák a játékokra vonatkozó korhatárokat és terhelhetőségi szabályokat. Ha pedig valaki hibát vagy veszélyes helyzetet észlel, érdemes azonnal jelezni az üzemeltetőnek, vagy szükség esetén a kormányhivatalnak.

Számos megelőzhető baleset történt az elmúlt években

2019 szeptemberében Érden egy még át nem adott játszótéren gyerekek munkagödrökbe léptek, egyikük nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett; ugyanebben az időszakban Csányban egy balesetveszélyes mászóka kidőlt három óvodásra, egy kislány meghalt, két társán könnyebb sérülés keletkezett.

Szintén 2019 őszén a budapesti XVI. kerületi alagútcsúszdán az első napokban több gyerek megsérült, köztük sípcsonttörés és fogkitörés is előfordult; 2022 nyarán Szegeden a Roosevelt téri trambulin használata közben több gyerek is megsérült, egyesek csonttörést szenvedtek, a játékot elszállították; 2023-ban Kömörőn egy 13 éves fiú súlyosan megsérült, amikor a születésnapján leszakadt alatta a korhadt fából készült csúszda korlátja, métereket zuhant, hát- és szegycsontja, valamint ujja sérült.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.