„Nyolc óra pihenés az onkológián” - Carson Coma dal született a gödi Samsung-gyár ügyéről

Fekete Giorgio dalában fekete humorral, a zenekartól megszokott módon, éles társadalomkritikával illeti a gödi Samsung SDI-gyár körüli ügyét.

Fekete Giorgio, a Carson Coma frontembere gitárt ragadott, és egy képzeletbeli Samsung-álláshirdetést zenésített meg.

Jó a társaság, jó a fizetés, bizony-bizony a fizu versenyképes, a munka meg esküszöm nem veszélyes

– kezdődik a zeneszám.

A dal refrénje – „Nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás, majd nyolc óra pihenés az onkológián” – nem igazán finomkodik: elég egyértelműen utal arra, hogy a gödi Samsung-gyárban sok esetben bizonyítottan életveszélyes körülmények között dolgoztak.

A szövegben olyan sorok is elhangzanak, mint „míg a fiad veled virraszt, mi nyugodtan alszunk” vagy „az akkugyár a holnap éneke, amit te nem érsz meg.”

A Telex tényfeltáró riportja számolt be arról, hogy a hatósági eljárások és kiszivárgott belső jegyzőkönyvek alapján a a gödi Samsung SDI-gyárban évekig súlyos munkavédelmi problémák voltak: a dolgozók egy részét rákkeltő nehézfém-porok (nikkel, kobalt, mangán) belégzésének kockázata érhette. A riport szerint előfordult, hogy a gyár egyes részein a rákkeltő anyagok koncentrációja 510-szeresen lépte túl a megengedett határértéket. A vállalatot többször megbírságolták, de a gondok érdemben nem szűntek meg. Az ügy a kormány legfelsőbb szintjéig jutott, sőt titkosszolgálati adatgyűjtés is indult, mert felmerült, hogy a cég nem oszt meg minden mérési adatot a hatóságokkal; 2023 tavaszán kormányülésen az is szóba került, hogy le kellene állítani a termelést, végül azonban politikai-gazdasági mérlegelés után nem zárták be a gyárat, hanem határidőt adtak a problémák rendezésére.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.