Megvan, ki lesz a Tisza oktatási minisztere
Az új oktatási miniszter a Szegedi Tudományegyetemen diplomázott, de tanult a Sorbonne-on és tanított a Móricz Zsigmond Gimnáziumban is.
Hosszú évek óta először végre előkerülhettek a szánkók a gyerekek legnagyobb örömére, de az extrém időjárás továbbra sem kedvez azoknak, akiknek ki kell menniük a lakásból.
Rengeteg gyerek még nem látott ekkora havazást, ezért a héten hatalmas volt az öröm. Sokan szánkóval érkeztek az iskolákba, amelyek előtt igazi „szánkóparkolók” alakultak ki. A Muraszemenyi Általános Iskola diákjai még a hó eltakarításában is segítettek.
Csütörtökön napközben az élénk légmozgás hatására nagyobb területen alakulhat ki alacsony hófúvás. Délelőtt és délután főként a Dunántúl keleti felében, a középső országrészben és északkeleten akár 50-60 kilométer per órás széllökések lehetnek, erősebb hófúvást okozva. Estére fokozatosan mérséklődik a légmozgás.
Péntekre virradóan az ország keleti felén nagy területen -15 fok is lehet, de az ország középső észak-déli sávjában -20 fok is előfordulhat.
Késő délelőtt a délnyugati országrészben kisebb havazás, ónos eső várható. Utóbbi miatt akár a legmagasabb fokozatú, piros riasztás is érvénybe léphet – közölte a HungaroMet.
Késnek, kimaradnak vonatok
A havas időjárás ellenére a vasútvonalakon folyamatos a közlekedés, azonban esetenként váltóállítási probléma nehezítheti, lassíthatja a forgalmat, főként a hóeséssel, erősebb széllel érintett térségekben – közölte a Mávinform.
A Budapest-Cegléd-Szolnok és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon jelentős késésekre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő járatokra kell számítani az Üllő és Monor közötti felsővezeték-szakadás miatt. Hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon, mert váltóhiba miatt Göd és Vác között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok.
Almásfüzitőn váltóhiba nehezíti a közlekedést, emiatt az S10-es vonatok Almásfüzitőn megállás nélkül áthaladnak.
Az S71-es vonatok csak Vác – Rákospalota-Újpest között közlekednek, a Nyugati pályaudvar eléréséhez az S70-es és G70-es járatokat, valamint a 12-es, 14-es villamost és az M3-as metrót vehetik igénybe, melyen a vasúti jegyek is érvényesek.
A Százhalombatta felől Érd alsón át Budapestre tartó G40-es vonatok terelve, Érd felső felé közlekednek.

Kinek kell igazolnia a hó miatti hiányzást?
A szokatlan időjárási körülmények miatt a héten többen nem tudtak iskolába menni. Hogy ebben az esetben kinek kell igazolnia a hiányzást a KRÉTA-ban, intézményenként változhat. Mint az Eduline korábban megírta, ameddig a fenntartó vagy az igazgató nem rendelkezik másképpen, addig ezeket a napokat a szülőnek kell igazolnia.
Az iskolák azonban dönthetnek úgy, hogy a hiányzást automatikusan igazoltnak tekintik, ha úgy ítélik meg a bejárós diákok szülei, hogy a hó és a közlekedés miatt biztonságosabb, ha a tanuló otthon marad. Erről az intézmények külön tájékoztatnak. Ha pedig a busz vagy a vonat késik az időjárási körülmények miatt, az iskolaigazgató dönthet arról, hogy igazoltnak tekinti a késést. Emellett vannak iskolák, ahol rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el, erről itt írtunk korábban.
Az új oktatási miniszter a Szegedi Tudományegyetemen diplomázott, de tanult a Sorbonne-on és tanított a Móricz Zsigmond Gimnáziumban is.
Történelem az irodalomban, költői hitvallás Babits költészetében – többek között ilyen témák is szerepeltek az érettségin magyarból az esszék között az elmúlt években. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a magyarérettségi pontozásáról, a műértelmezésről és az esszéfeladatról.
A tankerületi rendszer felszámolásától az önálló oktatási minisztériumon át az egyetemi autonómia visszaállításáig radikális változásokat ígér a Tisza Párt. A kérdés már csak az, hogy ezekből mi valósulhat meg rövid időn belül, és melyik az, ami inkább hosszabb távú projekt.
Szalai Zoltán ma állománygyűlést hívott össze, mert sok dolgozó érdeklődött, hogy mi lesz az intézmény sorsa a választás után. Azt mondta, folytatják a munkát, nem terveznek leépítéseket, és mindenkit arra kért, dolgozzanak tovább a megszokott módon.
Az alsó tagozat végén a diákok mintegy 45 százaléka nem éri el a második képességszintet, vagyis lényegében funkcionális analfabéta a 2025-ös kompetenciamérés eredményei szerint.
„Egy perc alatt megoldjuk” – így nyilatkozott Magyar Péter februárban arról, hogy a magyar egyetemisták újra kaphassanak Erasmus-ösztöndíjat. Ezzel a magyar felsőoktatás egyik legégetőbb kérdését oldanák meg.
Tavaly a 71 ezer vizsgázóból több mint 500-an nem mentek át, közülük sokan a szóbelin nulláztak, de olyan is akadt, aki jó írásbeli eredmény ellenére bukott meg.