Ezekbe a budapesti ingyenes vagy olcsó nyári táborokba még jelentkezhettek

Akár több tízezer forintba is kerülhet a gyerek elhelyezése a nyári szünet alatt, ha nincsenek a közelben nagyszülők vagy olyan barátok, akiknél eltölthet néhány napot, míg a szülők dolgoznak, ezért valamilyen nyári tábor után kell nézni. Most összeszedtünk néhány olyan budapesti nyári tábort, amin a gyerekek ingyen, vagy csupán étkezési hozzájárulással vehetnek részt.

  • Székács Linda

Project Ring - Óbuda

Július 28-tól augusztus 1-ig ingyenesen vehetnek részt a Project Ring nevű napközis táboron azok a 12-18 év közöttiek, akik Budapest 3. kerületében élnek.

A programok közt olyanokat sorolnak fel, mint 

  • Szentendre kincseinek felfedezése
  • Látogatás a Lomb utca Pixitybe
  • Kikapcsolódás a Pünkösdfürdői Strandon.

A tábort az Óbudai Család Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata szervezi. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

18. kerület

Tucatnyi napközis nyári tábor közül válogathatnak azok, akik a 18. kerületben élnek vagy ott szeretnének nyári táborba menni. A táborokat ezen a honlapon gyűjtötték össze. Van köztük olyan, amin a hátrányos helyzetű és háborús menekült gyerekek ingyenesen vehetnek részt, míg más kerületi lakosok, vagy kerületben dolgozók gyerekei kedvezményes áron, 7500 ft/hét ellenében.

Mátyás Tábor - Hegyvidék

Bár nem ingyenes, de más nyári táborokhoz képest drágának sem igazán nevezhető a Normafán tartott Hegyvidéki Gyermek- és Ifjúsági Tábor, vagyis Mátyás Tábor, amit több turnusban szerveznek meg június 30. és augusztus 15. között.

Fontos változás a korábbi évekhez képest, hogy idén már nemcsak a Közép-Budai Tankerületi Központ által fenntartott iskolába járók és a XII. kerületi lakosok jelentkezhetnek kedvezményesen a táborba, hanem minden, a XII. kerületben működő feladatellátási hellyel rendelkező köznevelési intézménybe járó vagy XII. kerületi állandó lakóhellyel rendelkező gyerek is.

A tábordíjak a következőképp alakulnak:

Kerületi gyerek részére: 18.800,- ft/gyermek/turnus (hét)

  • 50%-os étkezési kedvezménnyel: 12.450,- Ft/gyermek/turnus (hét)
  • 100%-os étkezési kedvezménnyel: 6.100,- Ft/gyermek/turnus (hét)

Külsős gyerek részére: 32.700,- ft/gyermek/turnus (hét)

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.