A Harvard esszéversenyén ért el kimagasló eredményt egy magyar gimnazista

A nemzetközi tematikus esszéverseny a női egyenjogúságra és a nők társadalomban való szerepvállalásának fontosságára hivatott felhívni a figyelmet.

A Harvard GlobalWE esszéversenyen a Magyarországról indulók közül kiválósági oklevelet kapott Majer Hanna, a Milestone Institute diákja – tette közzé az intézet a Facebook-oldalán.

A Harvard GlobalWE versenyre több mint tíz éve várják a világ minden tájáról érkező középiskolások pályamunkáit, akik azt a kérdést boncolgatják, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük a nőknek és lányoknak különböző országokban. Hanna esszéjében a magyar kormány családpolitikáját elemezte, különös tekintettel a különböző támogatási csomagok magyar nőkre gyakorolt hatásaira.

Hanna Junior évfolyamos diákja az intézetnek, Paksa Rudolf mentoráltja és a Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnáziumba jár.

“Engem ez a téma inkább érzelmileg mozgatott meg, amint elolvastam a felhívást, rengeteg gondolat fogalmazódott meg bennem.” – mesélte Hanna és hozzátette, szakmailag inkább a közgazdasági, matekos és földrajzos irány érdekli, ezért ezt a politikai és szociológiai témát is pénzügyi szemszögből közelítette meg.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.