Lezárult a szavazás: kiderült melyik magyar egyetemnek van a legszebb épülete

Toronymagasan egy vidéki egyetemre szavaztak a legtöbben, amit egy budapesti intézmény követ a dobogón.

Nemrég az Eduline meghirdette a saját szavazását, hogy kiderüljön, melyik magyar egyetemnek van a legszebb épülete. November 25. és december 15. között minden nap 1-1 voksot adhattak le a szavazók.

Több mint 7000 szavazatot kaptunk, amelyből kiderült, hogy Magyarország legszebb egyetemi épülete szerintetek a Debreceni Egyetemé.

 

Debreceni Egyetem: unideb.hu

A versenyben a vidéki egyetem toronymagasan kiemelkedett, megelőzve a BME-t és a Pécsi Tudományegyetemet, amelyek közül az előbbi a második, utóbbi pedig a harmadik helyen végzett.

A Debreceni Egyetem már az első napokban jelentős előnyt szerzett. A BME is végig megtartotta második helyét, azonban csak az utolsó pillanatokban derült ki, hogy melyik intézmény állhat fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

A verseny kezdetén harmadik helyen a Corvinus állt, amitől nem sokkal volt lemaradva az ELTE, végül mindkét intézményt beelőzte a Pécsi Tudományegyetem. Az eredmény azonban nem meglepő, hiszen a három dobogós intézmény egyaránt kiemelkedő építészeti és kulturális értékeket képvisel. (Erről részletesen itt olvashattok.)

A legtöbb szavazatot kapott 5 egyetem listája a következő:

  • Debreceni Egyetem: 2881 szavazat
  • BME: 1415 szavazat
  • Pécsi Tudományegyetem: 529 szavazat
  • Budapesti Corvinus Egyetem: 415 szavazat
  • ELTE: 377 szavazat

A Debreceni Egyetem több mint dupla annyi szavazatot kapott, mint a második helyen végzett BME. A Corvinus és az ELTE végig fej-fej mellett haladtak és majdnem ugyanannyi szavazatot kaptak, de végül mégis sikerült a Corvinusnak bezsebelni a 4. helyezést, plusz 38 szavazattal.

A többi egyetem kevesebb, mint 300 szavazatot kapott, de szépen teljesített még a Károli Gáspár Református Egyetem (299 szavazat), az Állatorvostudományi Egyetem (268 szavazat) és a Miskolci Egyetem (249 szavazat) is.

Gratulálunk a Debreceni Egyetemnek, és köszönjük minden szavazónak, hogy részt vettek ebben a különleges versenyben!

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.