Tamagocsi-szerű játékot dob piacra a spanyol KFC

A menük mellé kapható játék a jól ismert tamagocsit egy csirkecombbá alakította.

  • Rodler Lili

Eduardochi, ugyanis ez lett a játék neve, az 1990-es évek slágerjátékára lett alapozva. Jokoi Akihiro és Maita Aki hordozható kisállat-szimulátora akkor szó szerint letarolta a világot és kisebb-nagyobb kihagyásokkal a kultusz fennmaradt.

Rengetegszer próbálták újra meglovagolni, többek között ilyen volt a hasonló koncepciójú Pou játék is, amivel a 2010-es évek fiataljai játszottak. Ugyan úgy etetni, itatni, fürdetni és játszani kellett vele, ám valahogy ennek mégis viszonylag hamar leáldozott a csillaga. Egyesek szerint ez azért lehetett, mivel a tamagocsi nyújtotta nosztalgia (kicsi méret, pixeles kép, apró nyomógombok) nem volt annyira érezhető a telefonos applikáción, írta meg a First Class.

Az újonnan felívelő őrületet szeretné most meglovagolni a KFC spanyolországi részlege. Kifejlesztették az Eduardochi nevére hallgató kütyüt, ami méretben is és használatban is olyan, mint a régi idők tamagocsija.

A kütyü egyébként egy csirkecombra hasonlít, és a kijelzőn is egy csirkecomb létszükségletei állnak össze pixelekből.

 

Hogy miért éppen Eduardo lett a nevelendő fogás neve, arra nincsen pontos válasz. Egyébként 4 eruóba (kb. 1700 forintba) kerül egy ilyen darab, KFC-s menü mellé. A csirkecombbal lehet játszani, iskolába vagy orvoshoz vinni, de kaphat levelet, és persze figyelni kell rá, hogy mennyire éhes vagy épp szomjas.

A hagyományos életerő szintmérő helyett egy ropogóssági szintmérő vette át a helyet, de ezen kívül a játék hozza a jól megszokott tamagocsiélményt.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.