Ellopta a nagyapja kocsiját egy 12 éves kisfiú, több száz kilométert vezetett

A gyereket 260 kilométeren át üldözték a rendőrök.

  • Rodler Lili

Őrizetbe vettek egy 12 éves washingtoni kisfiút, aki ellopta a nagyapja kocsiját, majd egy Budapest-Bécs távolságnak megfelelő utat levezetett. A rendőrség szerint még egy kisebb üldözés is lezajlott, de szerencsére senki sem sérült meg, írta a CBS.

A fiút Washington állam keleti részén fekvő Grant megye egy településének környékén kapták el, ahova az információk szerint az ottani ismerőseihez vagy rokonaihoz tartott.

A történtek után őrizetbe vették lopott jármű birtoklásának és szökés bűntettének gyanújával, közölték a hatóságok.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.