A Karikó Katalin által alapított JATE-díj megtervezésére hirdetett alkotói pályázatot az SZTE

A nyílt alkotói pályázat nyertese 300 ezer forint pénzjutalmat kap.

A jeles képzőművészektől kezdve az innovatív ötleteik kidolgozásával elsőként próbálkozó egyetemistákig bárki jelentkezhet az SZTE NKI legújabb alkotói pályázatára – olvasható a Szegedi Tudományegyetem oldalán.

Karikó Katalin a Nobel-díjával járó több mint félmillió dollárból létrehozta a JATE- díjat, amit minden évben egy-egy, a legkiemelkedőbb eredményt elérő oktató-kutató és egyetemi hallgató nyerheti el a Szegedi Tudományegyetem.

Ennek okán az egyetem a díj részét képező műalkotásra és annak átadására, elhelyezésére alkalmas tárgyra, valamint a díszoklevélnek a megtervezésére ír ki nyílt alkotói pályázatot.

A pályázattal kapcsolatban elvárás, hogy „a benyújtandó anyag kreatív és innovatív módon, egységes arculatban fejezze ki a szegedi universitas szellemiségét, utaljon az adományozó, a Nobel-díjas Karikó Katalin által fontosnak tartott üzenetekre.”

Egy személy, egy alkotócsoport legfeljebb 3 tervvel pályázhat, a leadási határidő pedig 2025. április 16.

„Itt, a szegedi egyetemen sokkal értelmesebben fel lehet használni a díj összegét a fiatalok és a tanárok inspirálására. Arra gondoltam, hogy a diákok javaslatai alapján minden évben eldöntheti egy kis bizottság, hogy melyik tanár kapjon díjat, a tanárok javaslatai alapján pedig azt, hogy melyik diák kapja meg”

- mondta Karikó Katalin 2024. április 16-án tartott sajtótájékoztatón, ahol kihangsúlyozta, hogy a fiatalok és a tanárok inspirálása a célja a JATE-díjnak.

A különleges kitüntetést első alkalommal egy év múlva, az SZTE Egyetem Napja (november 11.) alkalmából adják át.

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.