Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Csak az a fontos, hogy bárkik, akik szeretik egymást és gondoskodnak egymásról, családot alkothatnak
"Az anya nő, az apa férfi" - foglalta bele a magyar Alkotmányba a kormány még 2020-ban.
Az Alaptörvény módosításának szükségességét azzal indokolták, hogy "az alkotmányozó a Nemzeti Hitvallásban rögzítettekkel összhangban egyértelműen kiemeli, hogy melyek azok a jogrendszert átható értékek, amelyek tiszteletben tartása a felnövekvő és az eljövendő generációknak a lehető legteljesebb méltóságban leélt élet lehetőségét biztosítják. Ennek részeként szükséges a családi élettel, illetve a gyermekek nevelkedésével összefüggésben rögzíteni a születési nem természetes, megváltoztathatatlan adottságán alapuló felfogást, amely szerint az anya nő, az apa pedig férfi.”
A hanyatló nyugaton azonban nagyon más a felfogás a családról és arról, ki lehet szülő és ki nem. Az Otthon Ausztriában nevű Facebook-oldalon megosztott, második osztályosoknak szóló osztrák tankönyv ugyanis számos különböző családtípust mutat be, beleértve
és azokat a nagyszülőket, akik valamilyen oknál fogva saját gyerekükként nevelik az unokáikat.
Egy másodikos könyvből AusztriábanEgy igazi családA lényeg:Egy szülő, két szülő, egynemű szülők, stb. teljesen...
Posted by Otthon Ausztriában on Saturday, October 19, 2024
"Egy szülő, két szülő, egynemű szülők, stb. teljesen mindegy, mert csak az a fontos, hogy bárkik, akik szeretik egymást és gondoskodnak egymásról, családot alkothatnak" - írják a posztban.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.