Arcon köpte a sofőrt és kővel megdobta a buszt egy 17 éves Versegen

A buszsofőr csak a 17 éves fiú diákigazolványát szerette volna elkérni.

Az ügyészség közleménye szerint a 17 éves fiú Kállón szeretett volna felszállni a buszra. Az 50 éves sofőrtől kedvezményes jegyet akart venni, de mivel a diákigazolványát nem tudta bemutatni és teljes árú jegyet nem akart vásárolni, a fiú a férfit "megfenyegette és arcon köpte, majd leszállt és belerúgott a járműbe."

A történet azonban itt nem ért véget. Néhány héttel később a fiú Versegen szeretett volna felszállni a helyközi buszra, amit ugyanaz az 50 éves sofőr vezetett, akit korábban arcon köpött. A fiú most sem tudta bemutatni a diákját, ezért a férfi megkérte, szálljon le. Ekkor a 17 éves újból megfenyegette a férfit, majd ismét leköpte. Ezután leszállt  a buszról, felvett a járdáról egy követ és megdobta vele a járművet.

Mivel a Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint a buszsofőrre speciális büntetőjogi szabályok vonatkoznak, így az ügyészség a fiú ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.