Combost vagy gyomrost kérsz? Így büntette a karateedző edzéseken a gyerekeket

A jászberényi karateedző egykori tanítványa szerint a nagy köztiszteletnek örvendő edző rendszeresen visszaélt erejével.

Az Eduline is beszámolt arról, hogy egy szolnoki karateedző úgy felrúgott egy 8 éves gyereket a kalandparkban, hogy a fiú a levegőben megpördült és a fejére esett. A Fókuszban megszólalt a korábban a Novák Katalin által kitüntetett férfi egykori tanítványa, Hagyó Márton is, aki szerint az edző rendszeresen visszaélt az erejével és bántalmazta a tanítványait.

Hagyó még 10 éves korában néhány hónapig járt az edzésekre, mert érezte, hogy valami nincsen rendben. Ha valamit rosszul csinált egy gyerek, vagy az edző egyszerűen csak meg akarta büntetni, azt kérdezte, hogy "combost vagy gyomrost kérsz büntetésnek?"

Akkor akár egy 10-15-20 éves gyereket felállított, a csoport addig megállt, végig kellett nézni, hogy valaki vár egy combost, egy gyomrost. Hogyha gyomrost kértél, akkor nyilván a combodra, olyan helyre ütött, ahol nem számítottál rá. Felállított, kaptál egy gyomrost, összeestél

- mondta az egykori tanítvány a Fókusznak.

A karateedző szerdán közleményt adott ki, majd megszüntette az egyesülete honlapját is. Az RTL Híradónak nyilatkozó ügyvéd úgy fogalmazott, hogy az edző akár börtönbe is kerülhet, ha pedig kiderül, hogy korábban is bántalmazott gyerekeket, akkor az súlyosbító körülménynek számít.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.