Elektromos rollerrel közlekedtek? Még egy hónapotok van biztosítást kötni rá

Mutatjuk, július közepétől milyen szabályok lépnek életbe.

  • Székács Linda

Július 16-tól kötelező biztosítást kötni egyes elektromos rollerekre és segwayekre - hirdette ki április 30-án a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Az elektromos rollerek egységes Európai Uniós szabályozás hiányában rendszeresen fejtörést okoznak a döntéshozóknak, mivel a statisztikák szerint évről évre nő az ezekkel történő károkozások és balesetek száma. Jobb esetben csak egy megkarcolt autóról van szó, rosszabb esetben életveszélyes sérülésekről vagy akár halálos balesetekről.

Vannak országok, ahol ezek miatt betiltották az e-rollerek használatát és bérlését, míg máshol életkorhoz kötik azok használatát, vagy épp kötelező bukósisakot viselni. Nálunk szóba került már a KRESZ átírása is, melynek tervezete szerint 25 km/h végsebességig az elektromos rollerek a kerékpár-kategóriába fognak tartozni, a 25 km/h feletti végsebességű gyorsrollerekre pedig a segédmotoros kerékpár szabályozása vonatkozik majd, ez a módosítás azonban egyelőre még nem történt meg. Feltételezhetően a készülő új KRESZ-ben kapnak majd helyet az ezzel kapcsolatos szabályozások.

Ami viszont változik, hogy az április 30-án kihirdetett rendelkezés szerint július 16-tól kötelező biztosítást kötni azokra az elektromos közlekedési eszközökre, amiknek a tervezési sebessége meghaladja a 25 km/h-t, vagy saját tömege nagyobb, mint 25 kg, és legalább 14 km/h sebességre képes.

Nem kell biztosítást kötni a 25 kg-nál könnyebb és a 25 km/-t el nem érő járművekre, továbbá a nem elektromos eszközökre. A szabályokról ide kattintva egy ábrát is találtok.

A biztosítóknak június 8-ig kellett kidolgozniuk a kötelező biztosítási csomagjaikat az e-rollerekre, az ajánlatokat tehát már tudjátok böngészni.

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.