Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az Egységes Diákfront, az ADOM Diákmozgalom és a Fridays For Future Magyarország nyílt levelet írt Karácsony Gergelynek, amelyben bejelentették közös programjavaslatukat.
„A diákbérlet árának drasztikus csökkentése egy olyan irány, amit kifejezetten támogatunk. Emellett mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy Budapest nem csak a közlekedésről szól, számos olyan terület van még, amiben a Fővárosi Önkormányzat meg tudná könnyíteni a diákság életét.”
- írják a szervezetek a Karácsony Gergelynek címzett nyílt levelükben, amit Facebook-posztban tettek közzé.
A három szervezet január 13-án bejelentette, hogy egy közös programjavaslatot alkot a fővárosi önkormányzati választásokra. A diák-zöld elnevezésű program célja egy fenntarthatóbb városi élet kialakítása.
Ennek a megvalósítása érdekében most Karácsony Gergelyhez fordultak segítségért, hogy a fővárosi költségvetés nagyobb részének a ráfordítását kérjék a diákokra.
„Programjavaslatunkban különböző tematikájú és prioritású ötletek kidolgozásával foglalkozunk, mint például: több diákkedvezmény létrehozása, fővárosi diákönkormányzat felállítása, a város zöldítésének szorgalmazása, kerületi közösségépítés lehetőségeinek teremtése.”
- hozzátették, a részletes programot március elején fogják közzétenni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.