Egyetemet létesít Elon Musk

Az intézményben elsősorban magas szintű matematikát, illetve mérnöki és technológiai tanulmányokat oktatnának.

  • Székács Linda

Új egyetem létesítését tervezi Elon Musk az amerikai Texas államban található Austinban - számolt be róla a Bloomberg News alapján a Texas Tribune.

A lap szerint Musk az egyik jótékonysági szervezetének, a The Foundationnek az adóbevallásából tervezi létrehozni a felsőoktatási intézményt, ami a természettudományok, a technológia, a matematika és a mérnöki tanulmányok magas szintű oktatására összpontosítana, az akkreditációja pedig jelenleg is folyamatban van, a szükséges vezetőket, tanárokat és adminisztrációs munkatársakat már keresik.

Az egyetem kezdetben 50 hallgatóval indulna, amit idővel bővítenének, az oktatás pedig egyaránt zajlana jelenléti és távoktatás formájában, kihasználva a technológia lehetőségeit.

Az intézmény adományokból és tandíjakból finanszírozná a működését, abban az esetben azonban, ha egy hallgató valami miatt nem tudná fizetni a tandíjat, pénzügyi segítséget nyújtanának.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.