Egyre több körzetből hiányoznak a védőnők

A hiány és a helyettesítés miatt túlterheltek a védőnők, ráadásul pluszmunkáért járó díjazást is csökkentették.

  • Eduline

„Jelenleg 277 területi és további 50 iskolai védőnői állás betöltetlen. Ez önmagában 714 feladatellátási helyet érint, de ennél jóval több helyen oldják meg a feladatot helyettesítéssel”

- mondta Szalainé P. Boglárka, a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezetének vezetője a Népszavának.

A csaknem 5000 védőnői körzetből nagyjából 650-ben helyettesítéssel látják el a feladatot. Ez igen nehéz helyzetet teremt, ugyanis egy-egy körzetben akár 350 gondozott is lehet. Emellett a védőnők ötöde vállal pluszban helyettesítést is. A túlterheltség miatt „az ellátottak 25-30 százalékának sérül az egyenlő ellátáshoz való joga.”

A védőnői szolgálatok államosítása előtt sem volt könnyű helyzete a védőnőknek, azóta azonban csak tovább romlott a helyzet. A helyettesítést eddig úgy oldották meg, hogy a védőnő félállásban, napi négy órában a fizetése 50 százalékáért végezte el más körzet feladatát.

Most azonban "a korábbi heti 20 óra, vagyis félállás helyett csak 10 órát számolnak el. Ennyi idő alatt kellene megoldani mindent. Mert ha baj van, elsőnek a védőnőt veszik elő, hogy megfelelően látta-e el például a gyermekvédelmi jelzőrendszeri feladatait"

- magyarázta a szakember.

Az óraszámok megfelezése mellett az elvégzendő munka mennyisége nem lett kevesebb, azonban az ezért járó díjazást csökkentették. Ez több megyében a havi bér 12,5 százalékát jelenti, ami szinte teljes egészében elmegy az üzemanyag költségre, ugyanis azt sem fizetik ki.

Az alacsony kompenzáció és a rengeteg pluszmunka mellett nem meglepően egyre többen adják vissza a helyettesített körzeteket. Aminek következtében egyre több lesz a teljességgel ellátatlan körzet.

 

 

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.