Vádat emeltek a horogkeresztes zászlót lobogtató 15 éves fiú ellen

Önkényuralmi jelkép használata és műemlék megrongálásával elkövetett rongálás miatt emeltek vádat.

A Győri Járási Ügyészség vádja szerint a 15 éves tettes 2022 júliusában, Győr egyik parkjában, horogkeresztes zászlót mutogatott az arra járóknak, amit utána kifeszített egy kerítésre. A járókelők értesítették a rendőröket, akik eltávolították a jól látható helyre kihelyezett zászlót.

A sajtóközlemény szerint, a tettes a zászló kihelyezése előtt a társaival szórakozott a parkban, ahol nagyobb mennyiségű alkoholt is elfogyasztottak.

Ezzel azonban nem ért véget az ügy, ugyanis pár hónappal később, 2022 októberében, a kora esti órákban a fiatal fiú a győri zsinagóga épületére 9 horogkeresztet rajzolt alkoholos filccel. Ezzel 40 ezer forintos kárt okozott.

Az ügyészség önkényuralmi jelkép használata és minősített rongálás miatt emelt vádat ellene. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.