Ingyenes lesz a tömegközlekedés Rómában a 19 év alattiaknak

Szeptember közepétől a 19 év alatti diákok ingyen használhatják a tömegközlekedést.

  • Eduline/MTI

Ingyenes lesz négyszázezer tanuló számára az utazás busszal, villamossal és metróval az olasz fővárosban a szeptember közepi tanévnyitástól a római főpolgármesteri hivatal döntése szerint. A tizenegy év alattiak már most ingyenesen vehetik igénybe a tömegközlekedést.

Róma lesz az első olaszországi város, ahol nem kell fizetni a tömegközlekedésért a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekeknek, fiataloknak akkor, ha az olasz fővárosban van a bejelentett lakhelyük. Az ingyenes utazási lehetőség aktiválásához azonban egy egyszeri kártyát kell vásárolni, amely ötven euróba kerül. Ez még így is megéri, mivel mostanáig az olasz fővárosban a diákbérletért évi 130 és 250 euró közötti összeget kellett fizetni, és a pontos árat a családok vagyoni helyzete alapján határozták meg.Forradalmi lépésről beszélt Valeria Baglio, a baloldali Demokrata Párt (PD) frakcióvezetője az önkormányzati testületben. Baglio elmondta, hogy az első év kísérleti időszak lesz, később az ötveneurós kezdeti költséget is el akarják törölni, valamint az ingyenes tömegközlekedést az egyetemisták számára is szeretnék majd biztosítani. 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.