Ma kezdődik a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia Szegeden, kilencven országból érkeznek versenyzők

Magyarország korábban egy alkalommal, 1996-ban, Veszprémben adott otthont a versenynek.

  • Eduline/MTI

Az idei diákolimpia helyszíne a szegedi Pick Aréna, ahol a 360 versenyző két versenynapon mérheti össze tudását olyan feladatokban, mint a problémaelemzés, algoritmusok és adatszerkezetek tervezése, valamint a programozás és tesztelés – olvasható az MTI-n. A verseny magyarországi megrendezése egyben tisztelgés Neumann János születésének 120. évfordulója előtt.

A magyar versenyzők nagy sikerrel szerepeltek az elmúlt évtizedek diákolimpiáin: 13 arany-, 37 ezüst- és 47 bronzérmet szereztek. Az aranyérmesek között 1992-ben Magyarország adta az abszolút győztest is. Eddig tizenegy olimpián fordult elő, hogy az összes magyar versenyző érmet szerzett.

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát 1989 óta évente rendezik meg a nevezett országok középiskolás diákjai számára. Az IOI a nagy nemzetközi tudományos olimpiák egyike, és a világ egyik legrangosabb informatikai versenye. Az egyéni megmérettetésre országonként négy diák kvalifikálhat előválogató versenyeken, kivéve a szervező országot, amely minden évben nyolc versenyzőt delegálhat. Magyarország korábban egy alkalommal, 1996-ban, Veszprémben adott otthont a versenynek.

A versenyt több rendezvény is kíséri

A pedagógusok és oktatási szakemberek mellett minden érdeklődőnek nyitott az EdTech Summit Hungary - Magyar Oktatástechnológiai Konferencia, melyet szombaton a Mathias Corvinus Collegium budapesti, Tas vezér utcai képzési központjában rendeznek meg. A szegedi Knowledge Fair konferencián és expón pedig vállalatok találkozhatnak a fiatal generációval, és mutathatják be termékeiket és szolgáltatásaikat.

 

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.