Mennél a Pont Ott Partira, de nincs diákigazolványod? Mutatjuk, hogyan juthatsz be mégis

A regisztráció feltétele a diákigazolvány szám, de akkor is bejuthattok a fővárosi Pont Ott Partira, ha nincs ilyenetek.

  • Székács Linda

Alig öt nap van hátra az idei ponthatárhúzásig, amire az ország több pontján is ponthatárváró rendezvényekkel, Pont Ott Partikkal készülnek. A fővárosban az idei bulit a Budapest Parkban tartják, a rendezvény pedig a korábbi évekhez hasonlóan idén is ingyenes, de regisztrációhoz kötött lesz, melynek során meg kell adnotok a diákigazolvány számotokat is, hiszen a partira értető módon diákokat, jövendőbeli egyetemistákat várnak.

Akkor is bemehettek azonban, ha nincs diákigazolványotok - mert például már korábban leérettségiztetek - de jelentkeztetek a felsőoktatásba és szeretnétek a többiekkel együtt várni a ponthatárokat. A szervezők azt írják, ebben az esetben a regisztráció során hagyjátok üresen a diákigazolvány szám helyét, és a belépésnél mutassátok meg a telefonotokon, hogy a felvi.hu felületén hitelesített jelentkezésetek van valamilyen főiskolai vagy egyetemi képzésre.

A ponthatárhúzást követően Budapesten Pixa és Yamina szórakoztatja majd a diákokat, Pécsett Korda György és Balázs Klári, Szegeden a Honeybeast, Salgótarjánban pedig Azahriah és Pumped Gabo lesznek az este fellépői.

A ponthatárok egyébként 20 órakor érkeznek, a felvételitek eredményéről pedig ha kértétek, sms-t is kaptok majd, de itt az Eduline-on is tájékoztatunk majd titeket a pontokról és a legfontosabb tudnivalókról a felvételivel kapcsolatban. Addig is pedig ide kattintva tájékozódhattok a 2023-as felsőoktatási felvételiről.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.