Felvételizők, figyelem! Idén is regisztrálnotok kell a budapesti Pont Ott Partira

Pontosan két hét múlva húzzák a ponthatárokat, amit idén is Pont Ott Partikon várhattok nem csak a fővárosban, de számos vidéki településen is.

  • Székács Linda

A budapesti Pont Ott Partit idén a Budapest Parkban rendezik meg, amire a belépés ingyenes, viszont regisztrációhoz kötöttt. Ha szeretnétek menni, azt ide kattintva tudjátok jelezni, e-mailben pedig kaptok majd egy visszajelzést, benne a "jegyetekkel" a rendezvényre, amit be kell majd mutatnotok, amikor belépnétek a rendezvény területére. Enélkül sajnos bármennyire is szeretnétek, nem engednek be titeket.

A rendezvény területére egyébként már délután 15 órától beléphettek majd, ahol egészen 23 óráig zenei programok és kiállítók várnak titeket.

A ponthatárok 20 órakor érkeznek, a felvételitek eredményéről pedig ha kértétek, sms-t is kaptok majd, de itt az Eduline-on is tájékoztatunk majd titeket a pontokról és a legfontosabb tudnivalókról a felvételivel kapcsolatban.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.