Korda György és Balázs Klári is ott lesznek a pécsi Pont Ott Partin

Egyre több városban derülnek ki a ponthatárhúzást kísérő Pont Ott Partik programjai. Mutatjuk, mire számíthattok, ha Pécsen várjátok az eredményeket.

  • Székács Linda

Korda György és Balázs Klári koncertjével melegíthetnek be a ponthatárokra azok a diákok, akik a pécsi Széchenyi téren várják majd azt a bizonyos sms-t. A Pécsi Tudományegyetem rendezvénye 17:30-kor kezdődik, majd rögtön a megnyitó után 18:00-tól körülbelül 75 percen keresztül a népszerű duó szórakoztatja majd a bulizókat, akik ezen kívül ismerkedhetnek majd az egyetemi karokkal, de ha akarnak, akár interaktív játékokon is rész vehetnek.

A ponthatárok itt is, mint mindenhol este 8-kor érkeznek, ami után - ha akartok - egész éjszakás afterpartin ünnepelhettek a PTE Szalay László Kollégiumában.

A részleteket ide kattintva nézhetitek meg.

Nem csak Pécsen, de Salgótarjánban, Szegeden, Egerben, Győrben és még számos vidéki településen várják majd programokkal a felsőoktatásba készülőket. A már bejelentett fellépők között olyan előadók nevei is felbukannak, mint Pumped Gabo és Azahriah, Szegeden pedig a Honeybeast, de a következő hetekben várhatóan még több helyszínt és fellépőt jelentenek majd be.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.